Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szent Erzsébetnek állítanak szobrot a szécsényiek

Árpádházi Szent Erzsébetnek állítanak szobrot a szécsényiek. Bobály Attila szobrászművész közadakozásból készült alkotását a vasárnap délelőtti szent misét követően áldja meg Stella Leontin mesterkanonok.


Dátum: 2008-10-19 14:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=122312
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:30:31.698657, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Lendvai Zalán plébános, a szécsényi ferences kolostor rendházfőnöke elmondta: az egyházi kezdeményezésű közadakozáshoz a város lokálpatriótái, vállalkozói, sőt még főiskolás és egyetemista képzőművészek is csatlakoztak, akik árverésre bocsátották alkotásaikat. A bevétellel Bobály Attila szobrászművész Szent Erzsébetet ábrázoló bronz szobrának elkészítését támogatták.

A szoboravatás előtt, szombat este Deák László orgonaművész adott koncertet Szent Erzsébet tiszteletére a szécsényi római katolikus templomában.

Kapcsolódó elemek