Friderikusz A Hét helyett
Az MTV-ben április közepén megszűnik a harmincnégyéves múltra visszatekintő A Hét című politikai háttérmagazin. Helyette egy Fiderikusz Sándor által vezetett, adásonként bruttó 13 millió forintba kerülő műsor jelentkezik majd - állítja a Népszabadság.
Dátum: 2003-03-28 17:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8738
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:09:45.201371, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 13 millió forintos költségvetés egyötödét az áfa teszi ki, a műsoronkénti félmilliós promóciót a köztelevízió állja, így összesen nettó 10 millió marad bevételként - mondta a műsor producere, az Axeleró éléről távozó Krecz Tibor. A volt RTL-es hírigazgató szerint így ez a műsor nem a köztelevízió legdrágább műsora. Szavai szerint az MTV számos szórakoztató programjára többet költ.
Mint mondta, tényműfajú műsor indul. - A valóságot rögzítjük: kameramanok, vágók, riporterek fognak dolgozni a műsorban, amelyben külső helyszínekkel műholdas kapcsolatot létesítünk, s a kapcsolási díjait is mi fizetjük - fűzte hozzá Krecz. Szavai szerint nem az MTV stúdiójában rögzítik a műsort, hanem bérelni fogják azt, és minden járulékos költséget is ők fizetnek.
Leszögezte: "Az adásba juttatás díját is mi álljuk, amit a köztévének kellene vállalnia". Az adásonként bruttó 13 milióba kerülő Feketén-fehéren munkacímet viselő műsor minden vasárnap másfél órában jelentkezik. Friderikusz Sándor műsorvezetőként közreműködik a produkcióban. Friderikusz két vetélkedőműsoráért - a Hoztam egy millióért, és a Repülj most!-ért - mintegy 300 millió forintot fizet a köztelevízió.
A Népszabadság szerint A Hét című műsor mintegy másfél milliós költségvetéssel készült és nézettsége elmaradt a várakozásoktól. Információk szerint A Hét jellegű, egyórás belsős készítésű műsor költségeinek mintegy fele bérjellegű kifizetésből tevődik össze - a műsoroknál külsős munkatársak dolgoznak -, a büdzsé másik felét a technikai feltételek (vágás, kameratechnika, világosítás és egyéb infrastrukturális költségek) biztosítása teszi ki.
A megszűnő A Héttel kapcsolatos kérdéseinkre a műsor főszerkesztője, Baló György közölte: A Hét ügyében az MTV vezetése kommunikál. Az új műsor 13 milliós adásonkénti költségvetéséről a köztelevízió sajtóreferense arra hivatkozva, hogy jövő héten Ragáts Imre ügyvezető alelnök sajtótájékoztatón ismerteti a külsős cégekkel kötendő szerződések összegeit, nem nyilatkozott.
A köztelevízió a tavalyi évet 13 milliárdos hiánnyal zárta, amit az Állami Számvevőszék (ÁSZ) többek között a realitásokat figyelmen kívül hagyó szakmai koncepciókkal, s a helyenként pazarló gazdálkodási gyakorlattal magyarázott. A Magyar Nemzet értesülése szerint az MTV-nél dolgozó külsős munkavállalók a tavaly év végi kifizetések után két-három hónapja nem kaptak fizetést.
Forrás: mno.hu
fidesz.hu