Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szocialista turbulencia Pécsett

Mindössze megrovásban részetsítette az MSZP pécsi elnöksége Komáromi István, aki koárbban kezdeményezte, hogy válasszák szét a pártelnöki-, illetve a miniszterelnöki posztot. Nem igazán akarta Gyurcsányt miniszterelnöknek.


Dátum: 2008-10-20 07:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=122327
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:30:36.320733, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Viszonylag enyhe büntetéssel megúszta az MSZP egyik pécsi alapszervezetének titkára a Gyurcsány Ferenc leváltására kezdeményezett aláírásgyűjtést. A szocialista párt pécsi elnöksége megrovásban részesítette Komáromi Istvánt, amiért az akcióról előzetes engedély nélkül nyilatkozott a sajtóban, így a Hír Televízióban is.

Az MSZP alapszabálya szerint a figyelmeztetés után a megrovás a második legenyhébb büntetés a fegyelmi vétséget elkövető párttagok ellen. Komáromi István nem fogadja el az elsőfokú döntést, és az MSZP Baranya megyei elnökségéhez fordul jogorvoslatért.

Az eljárás még szeptember elején indult a renitens politikus ellen, kinek "nagy bűne" az volt, hogy szorgalmazta: szét kellene választani a pártelnöki-, illetve a miniszterelnöki posztot. A politikus azt mondta: Gyurcsány kiválóan alkalmas pártelnöknek, és "békeidőben" miniszterelnöknek is, de a jelenlegi politikai viszonyok között olyan kormányfő kell, akivel az "ellenzék szóba áll". Ilyen személynek tartja Gráf József agrárminisztert, ezért őt javasolná Gyurcsány Ferenc helyére - jelezte amikor még "helyzet volt".

Kapcsolódó elemek