Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sólyom miatt nem csúszik a vízummentesség

A Fidesz szerint nem fog csúszni a Magyarország és az Egyesült Államok közötti vízummentességről szóló megállapodás hatályba lépése amiatt, hogy a köztársasági elnök hétfőn visszaküldte az utolsó megállapodást a parlamentnek; Németh Zsolt, a Fidesz külügyi kabinetvezetője erről újságíróknak beszélt.


Dátum: 2008-10-20 16:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=122402
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:30:58.755553, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint elmondta, lát lehetőséget arra, hogy a rendelkezésre álló egy-két hétben a köztársasági elnök aggályaira megszülessenek a megfelelő válaszok. Hangsúlyozta: nem tart attól, hogy nem tudják megalkotni a szükséges jogszabályt.

Létezik megoldás, ehhez az igazságügyi tárcának a kormány elé kell vinnie a megfelelő törvénymódosításokat és mi a magyar parlament részéről készen állunk arra, hogy minél hamarabb megvitassuk és elfogadjuk ezeket - fogalmazott Németh Zsolt. Szerinte ebben az ügyben nincs nagyon mozgástér, hiszen ezzel a hullámmal Magyarország vagy megkapja a vízummentességet vagy nem.

Kérdésre válaszolva a fideszes képviselő közölte: technikai jellegű pontosításról van szó, hiszen ha elvi kérdés lenne, akkor Sólyom László az Alkotmánybírósághoz fordult volna, és nem a parlamentnek küldte volna vissza a jogszabályt.

Németh Zsolt megjegyezte: a pártok közötti előzetes egyeztetésre nem lesz szükség, az elfogadáshoz elegendő a parlamentben lefolytatott vita.

Sólyom László köztársasági elnök hétfőn küldte vissza a parlamentnek az amerikai vízummentességhez szükséges utolsó megállapodás kihirdetéséről szóló törvényt.

Az államfő arra kérte az Országgyűlést, hogy a megállapodást csak azután fogadja el újra, hogy az ujjlenyomat-nyilvántartás hazai szabályait megnyugtatóan rendezte - tudatta a köztársasági elnök közleményben.

Az elnöki hivatal közölte: az adatcsere-megállapodás - egyebek mellett - lehetővé teszi az amerikai hatóságok számára, hogy megvizsgálják, egy birtokukban lévő ujjlenyomat szerepel-e a magyar ujjlenyomat adatbázisban. Ugyanakkor a bűncselekmény elkövetésével nem vádolt emberek ujjlenyomatai is benne vannak a magyar nyilvántartásban.

A bűnügyi adatok cseréjéről szóló magyar-amerikai egyezményt egy hete ratifikálta az Országgyűlés.

Sólyom László hétfőn azt mondta: "úgy találtam, hogy ez az egyezmény nem vet fel alkotmányossági problémát, viszont olyan veszélyek vannak, hogy az egyezmény túlságosan széles körben enged meg hozzáférést az amerikai félnek a magyar bűnügyi nyilvántartáshoz".

A nemzetközi egyezményt is megvizsgáljon, egyrészt alkotmányossági, másrészt politikai szempontból. Megjegyezte: nem hátráltatja a magyar-amerikai egyezmény hatályba lépését azzal, hogy hétfőn visszaküldte az Országgyűlésnek a törvényt.

Kapcsolódó elemek