Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Schmitt csatlakozási menetrendet szorgalmaz Horvátországnak

Schmitt Pál, az Európai Néppárt fideszes európai parlamenti (EP-) képviselője az EP hétfői strasbourgi ülésén, napirend előtti felszólalásában sürgette, hogy az Európai Bizottság a november 5-én esedékes horvát országjelentéssel együtt menetrendet is készítsen Zágráb számára az EU-csatlakozási tárgyalások lezárását illetően.


Dátum: 2008-10-20 18:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=122414
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:31:02.494396, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Világos útmutatót kell adni a horvát kormánynak, hogyan zárhatók le a csatlakozási tárgyalások 2009 végéig, a Barroso-bizottság hivatali idejének lejártáig - hangsúlyozta Schmitt. Szerinte a menetrend csak akkor tartható, ha felgyorsítják a tárgyalásokat, és a tagállami kormányokat képviselő Európai Tanács hajlandó újabb fejezetek megnyitására ez év végéig.

Úgy vélekedett, hogy Horvátország EU-belépése példaértékű lesz a szomszédos országok - például Szerbia - számára, és egyben fontos stabilizáló tényezőt jelent majd a térségben.

"Horvátország és a többi nyugat-balkáni ország jövője és biztonsága csak az Európai Unión belül lehetséges" - szögezte le.

A magyar néppárti politikus - az EU-Horvátország közös parlamenti bizottság uniós társelnöke - emlékeztetett arra, hogy Zágráb éppen három évvel ezelőtt kezdte meg csatlakozási tárgyalásait az Európai Unióval. A 35 tárgyalási témafejezetből eddig 21-et nyitottak meg, és az ország rendkívüli erőfeszítéseket tesz, hogy végrehajtsa a szükséges reformokat, megfeleljen a teljes jogú tagság feltételeinek - mondta.

November 5-én Olli Rehn, az EU bővítési biztosa előterjeszti jelentéseit arról, miként látja a tagjelölt Horvátország, Törökország és Macedónia, valamint a "potenciális tagjelölt" Albánia, Montenegró, Bosznia-Hercegovina és Szerbia uniós csatlakozási kilátásait.

Kapcsolódó elemek