Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bush brit erősítést kért?

Nem hivatalos londoni értesülés szerint több ezer fős brit erősítés kiküldését kérte az amerikai elnök a brit kormányfőtől.


Dátum: 2003-03-28 19:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8743
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:09:46.712241, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


London egyetlen kereskedelmi hírrádiója péntek este, meg nem nevezett forrást idézve azt jelentette, hogy George Bush a minapi Camp David-i amerikai-brit csúcson 6 ezer brit katona kivezénylését kérte Tony Blair miniszterelnöktől.

A Perzsa-öbölbe vezényelt brit erők szóvivője mindazonáltal éppen pénteken közölte, hogy az Egyesült Államoktól eltérően Nagy-Britannia nem készül erősítést küldeni Irakba.

Al Lockwood szóvivő a londoni rádiónak azt mondta: a hadszíntéri parancsnokok úgy látják, hogy a kitűzött célok a jelenlegi létszámmal is teljesülnek. Elismerte, hogy a szövetségesek a vártnál nagyobb ellenállásba ütköznek, főleg az irreguláris milíciák részéről, de hozzátette, hogy a stratégiát "rugalmasra tervezték", és a háború kezdete után módosították is.

Nagy-Britannia 45 ezres kontingenst küldött a második öbölháborúba, hozzávetőleg ugyanakkorát, mint az elsőbe; ez a brit hadsereg teljes személyi állományának csaknem a harmada.

Az Egyesült Államok 120 ezer fővel tervezi kiegészíteni a Irakban harcoló amerikai alakulatokat.

Kapcsolódó elemek