Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Komlóska kártérítést kér a Postától

Kártérítési igényt nyújtott be a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Komlóska a Magyar Posta Zrt.-vel szemben. A település 34 millió forintot kér a törvénysértő postai szolgáltatások miatt, és kérik a szolgáltatót, hogy erkölcsi elégtételként kérjenek bocsánatot a komlóskaiaktól az őket ért hátrányok miatt, mondta el Köteles László komlóskai polgármester.


Dátum: 2008-10-21 07:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=122432
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:31:08.134273, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Hírközlési Hatóság augusztus végén hozott jogerős döntésében megállapította, hogy a postai szolgáltatás hiányosan működött, és kötelezte a szolgáltatót, tegyen közzé helyesbítést, és tájékoztassa a felhasználókat, hogy korábbi gyakorlata nem mindenben felelt meg a jogszabályi és a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeinek.

A polgármester szerint a tájékoztatás csak részben kárpótolta a komlóskaiakat. Sérelmezik, hogy a posta nem kért bocsánatot a lakókat ért kellemetlenségek miatt. Köteles László szerint számos közvetlen és közvetett hátrány érte a komlóskaiakat a mobilposta hiányosságai miatt. Többek között a kézbesítési problémák az évek alatt nem szűntek meg. A polgármester a komlóskai ingatlanpiac teljes megtorpanását is ennek tudja be. A polgármester közölte, az önkormányzat költséges bírósági eljárásokat folytatott, melyben négy, a Magyar Postát és a Nemzeti Hírközlési Hatóságot elmarasztaló jogerős ítélet született, ennek költségeit is belekalkulálták az igényükbe.

A kártérítési igény 34 millió forint, ez becsült összeg, a falu ebből szeretné többek között az új postahivatal kivitelezési munkáit fizetni, tette hozzá a polgármester.

Kapcsolódó elemek