Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A szocialisták és az ál-ellenzék nem tagadta meg magát


Dátum: 2008-10-21 10:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=122466
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:31:17.815196, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nem csak a magyar mezőgazdaságra, de több mint egymillió ember jövőjére is súlyos kihatással lesz annak a törvényjavaslatnak (az un. SPS-rendszernek) az elfogadása, amelyet a javaslat támogatására létrejött kormánytöbbség erőltetett át a Parlamenten.

A szocialisták szándéka szerint megváltoztatott támogatási rendszerben az eredményes mezőgazdasági termeléshez elengedhetetlen támogatások a törvény hatályba lépése esetén már nem a termőföldhöz, nem a tulajdonoshoz, hanem a bérlőhöz kötődne.

A támogatásra eddig is az volt jogosult, aki a termőföldet megművelte, a változtatást követően azonban 2006. évi tényleges helyzet figyelembevételével a bérleti jog megszűnése esetén a bérlő a támogatás lehetőségét magával viszi. A termőföld ettől kezdődően eredményt hozóan nem művelhető meg, az újabb bérbe adása ellehetetlenül, a tulajdonos két éven keresztül saját művelés esetén sem jut támogatáshoz. A Parlamentben lefolytatott vita egyértelművé tette, hogy a szocialisták és az őket támogató ál-ellenzék a magyar termőföldet a nagybirtokhoz, végső soron ezen keresztül a külföldiekhez kívánják juttatni. A vesztett csata után mi Kisgazdák a küzdelmet nem adjuk fel, bizakodunk a köztársasági elnök úr bölcsességében, és végső soron az Alkotmánybíróságban.

Dr. Turi-Kovács Béla

KPE

Kisgazda Parlamenti Munkacsoport

Kapcsolódó elemek