Békés ünnepet szeretnénk
A Fidesz a törvények betartására szólít fel minden állampolgárt, rendőrt, valamint rendőri és politikai vezetőt az október 23-ai ünnepségek kapcsán. Erről Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi bizottságának fideszes elnöke beszélt a testület keddi ülése előtt újságíróknak.
Dátum: 2008-10-21 13:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=122475
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:31:20.546961, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A bizottság a 2006. szeptemberi és október 23-i utcai eseményekkel kapcsolatos vizsgálatok értékeléséről tart meghallgatásokat, és tájékozódik a rendőrség idei felkészüléséről.
"Mi azt szeretnénk, hogy holnapután békesség legyen Budapest utcáin, még akkor is, ha az ember lelke háborog, mert olyan államban élünk, amelyik nemcsak hogy nem képes az állampolgárait megvédeni, de akkor sem képes jogállami módon viselkedni, amikor a hatóságok részéről őket támadás éri" - fogalmazott a Fidesz politikusa.
Ezzel együtt - tette hozzá - felhívunk minden állampolgárt, a rendőrség tagjait és vezetőit, valamint a politikai vezetőket is, hogy a törvényeket tartsák be október 23-án is.
Balog Zoltán ezzel kapcsolatban arra emlékeztetett, hogy a 2006. október 23-i rendőri brutalitások elkövetőit a mai napig nem vonták felelősségre "részben azért mert a rendőrök, a rendőrség bojkottálja az eljárásokat, részben pedig azért, mert az akkori eseményekben nem viseltek azonosító jelvényeket, így az ellenük folyó eljárásokat nem tudják sikeresen befejezni".
Balog a magyar demokrácia és Országgyűlés szégyenének nevezte, hogy a túlkapások felelőseit máig nem találták meg, áldozataikat pedig sem anyagi, sem erkölcsi, sem jogi kártérítésben nem sikerült részesíteni.
Balog azzal kapcsolatban, hogy az MSZP és az SZDSZ nem vesz részt a bizottság mai munkájában, az utóbbi azért, mert a témát nem tartja időszerűnek, kíváncsiságának adott hangot, "hogy akkor mikor aktuális, ha most sem".
Mint utalt rá ugyanis, "ebben az ügyben még soha nem kezdeményezett sem az SZDSZ, sem az MSZP olyan ülést, amikor szerintük ez aktuális lenne."
Balog Zoltán elmondta, a testület azzal kapcsolatban is tájékozódni szeretne, hogy a rendőrség - sajtóhírek szerint - új, bekerítéses taktikát dolgozott ki az esetleges rendbontókkal szemben
"Ezek olyan szakmai kérdések, amelyekben a jogvédőknek komoly tapasztalataik és jogi tudásuk van" - utalt a képviselő arra, hogy a meghallgatásra a hat legnagyobb civil jogvédő szervezet képviselőit is meghívták.