Miniszterelnökcsere a megoldás a forintválságra
"Ha magunk gerjesztünk magunk körül válsághangulatot, akkor lesz is válság. A szocialista párt vezetői nem értik ennek a válságnak a lényegét. Csupa olyan intézkedést jelentenek be rossz ütemben, amellyel csak súlyosbítják a helyzetet" - mondta Orbán Viktor a Budapesti Értéktőzsde vezetőivel folytatott tanácskozás után.
Dátum: 2008-10-21 15:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=122487
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:31:24.000912, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Hosszú évek teltek el azóta, hogy a magyar gazdaság fejleményei utoljára okot adtak arra, hogy a tőzsdén látogatást tegyünk. A magyar pénzügyi rendszer és a mai gazdaság állapota indokolta, hogy eljöjjünk a tőzsdére, és megkérdezzük a tőzsdén dolgozó szakemberek véleményét a mai gazdasági helyzettel kapcsolatban, illetve a magunk megoldási javaslatait megosszuk velük - mondta Orbán Viktor azt a megbeszélést követően, amelyet a Fidesz gazdasági szakértői a Budapesti Értéktőzsde vezetőivel folytattak.
Mint mondta, a továbbiakban indokolt lenne gyakrabban használni azt a tudást, ami a tőzsdén felhalmozódott, és ami bevethető a kormányzati gazdaságpolitikában is. Szemben a pénzügyi válságot okozó bankrendszerrel a tőzsde szabályozott és átlátható világot jelent. Ez mentette meg a tőzsdéket, és ez a magyarázat arra, hogy a válságok nem a tőzsdékről indultak ki. "Érdemes tehát a későbbiekben, amikor a bankrendszer átláthatóbbá tételét és szabályozottságát valósítjuk majd meg, a tőzsdék szabályozott és átlátható természetéből fakadó előnyökre építeni" - jelentette ki Orbán Viktor.
Hozzáfűzte: Magyarországon hosszú időn keresztül volt vita arról, hogy az euroövezethez tartozni jó dolog-e vagy sem. A mostani válság után ezt a vitát zárójelbe lehet tenni, hiszen ha Magyarország az euroövezet tagja lenne, akkor a pénzügyi rendszerét nem rázná meg olyan súlyosan a válság, mint ahogy azt most tapasztaljuk. "Szlovénia könnyebben indul ki a válságból, és az előszobában lévő Szlovákia is fölényes hangon oktathat bennünket, csak azért, mert az eurobevezetés árnyékában érezheti már magát" - mutatott rá Orbán Viktor.
A Fidesz elnöke kijelentette: a tőzsdéknek egy nagyságrenddel nagyobb szerepet kellene játszaniuk a válság megoldásában. Okos szabályok esetén a tőzsde segíthet abban, hogy a magyar választópolgárok minél több forrást takarítsanak meg. A Fidesz támogatja azt a gondolatot, hogy a hosszútávú befektetési számlákra elhelyezett összeget le lehessen írni az adóalapból, mint ahogy azt is, hogy az állam nyújtson segítséget azoknak a cégeknek, amelyek tőzsdére szeretnének menni. Így mind a gazdasági növekedés, mind a megtakarítás formáit ösztönözni lehet.
A Fidesz úgy gondolja, hogy első lépésként egy 10 milliárd eurós növekedési programot kellene meghirdetni, amiből 5 milliárd az adócsökkentés, 5 milliárd pedig európai uniós pénz.
"Az ország kormányzására vállalkozott legnagyobb politikai erő, a Magyar Szocialista Párt nem tud megfelelő vezetést adni az országnak. Márpedig a helyzet egyre súlyosabb. Innen is azt kérjük a szocialista párttól, hogy sürgősen oldja meg a vezetési válságot és gondoskodjon arról, hogy cselekvőképes vezető álljon az ország élén. A mostani vezetővel nem fogjuk tudni elkerülni azt, hogy a forint megroppanjon, hogy meginduljon a magyar gazdaság visszaesése, hogy több mint 200 ezer ember állása kerüljön veszélybe a piacon, s hogy a forint tovább zuhanjon" - szögezte le a Fidesz elnöke.
Arra a kérdésre, hogy mit szól ahhoz, hogy Gyurcsány Ferenc hétfőn telefonon beszélt a magyar-orosz gazdasági kapcsolatok fejlesztéséről Vlagyimir Putyinnal, Orbán Viktor úgy nyilatkozott: a hírt ismeri, és a maga pőre és meztelen mivoltában elég rosszul hangzik, és aggasztó jelnek tartja. "Nyilván senki sem kívánja Magyarországon, hogy a pénzügyi válság eredményeképpen Magyarország orosz kézre jusson. Még mielőtt a helyzet odáig súlyosbodna, hogy az oroszokon kívül már másra nem lehet számítani, még azelőtt meg kell oldani Magyarország bizalmi válságát" - mondta.
Az OTP államosítására vonatkozó kérdésre a Fidesz elnöke elmondta: a tulajdonosok akarata ellenére nem lehet állami részvételt létrehozni semmilyen jelentősebb pénzintézetben, de ha van hajlandóság és megegyezés, akkor a Fidesz nem fogja ellenezni a tervet. "A Fidesz a maga részéről pontosan látja, hogy összefogásra van szükség. Csak az a kérdés, hogy miben fogunk össze. A megszorító csomagban nem tudunk összefogni, de van néhány olyan reform, amire szerintünk szükség volna, és hajlandóak vagyunk annak érdekében mindenkivel együttműködni. Ilyen az adó- és járulékreform, a foglalkoztatási reform, a fejlesztéspolitikai reform, valamint a politikai és kormányzati reform" - nyilatkozta Orbán Viktor.
Kérdésre válaszolva hozzáfűzte: a Fidesz a négy reform egyidejű elvégzését tartja fontosnak. Az egy rossz gondolat - bár Magyarország fertőzött ettől a gondolattól -, hogy először le kell rakni a szocializmus alapjait, és ha az sikerült, akkor jön majd a fejlett szocializmus. Most is ezt hallani: először stabilizálni kell a helyzetet, s utána lesz majd egy kicsit jobb.
"Ez nem így működik. A megoldás maga a növekedés. Miközben fenn kell tartani a pénzügyi egyensúlyt, aközben azonnal meg kell indítani a növekedést, illetve meg kell akadályoznunk, hogy a növekedés egy bizonyos szint alá essen Magyarországon" - mondta Orbán Viktor. Hozzátette: ha jó választ adunk a válság kezelésére, akkor meg tudunk védeni 200 ezer munkahelyet a magánszférában, ha rossz választ adunk, meg fog nőni a munkanélküliség.
A devizahiteleket érintő kérdés kapcsán Orbán Viktor elmondta: ebben a pillanatban a devizahitelek még kezelhetőek, ám ha a kormány bejelenti, hogy a devizahitelek válságba fognak jutni, azzal azt jelzi előre, hogy a forint tovább fog gyengülni.
"Ha mi magunk gerjesztünk magunk körül válsághangulatot, akkor lesz is válság" - szögezte le Orbán Viktor, hozzáfűzve, hogy a kormány nem érti a válságnak a lényegét, és csupa olyan intézkedést jelentenek be rossz ütemben, amellyel csak súlyosbítják a helyzetet.
Orbán Viktor arra is rámutatott, hogy a kormány az elmúlt időszakban mesterségesen erős állapotban tartotta a forintot, ha viszont az árfolyam a reális áron mozgott volna 250 és 260 forint között, akkor a jelenlegi 274 forintos euróárfolyam nem keltené az összeomlás érzését, és nem alakult volna ki egy rossz pszichózis.
"A forinttal nincsen nagyobb baj. A forinttal akkor lesz baj, hogy ha nem tudjuk a bizalmi válságot megoldani. A miniszterelnök-csere a megoldása a forintválságnak. Ezzel a bizalmi helyzettel, amiben most a miniszterelnök és a kormány van, nem lehet a forint esését megakadályozni" - jelentette ki a Fidesz elnöke. Mint mondta, a bizalmi válságot a rossz vezetés okozza, egy jobb vezetéssel viszont megoldható a bizalmi válság és megvédhető a forint is.