Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

3,5 milliárd forinttal gyorsul Esztergom

Meggyes Tamás polgármester javaslata és a testület döntése nyomán egy korábban még nem látott, 3,5 milliárd forintos fejlesztési program indul Esztergomban. A csütörtöki ülésen tárgyalták az esztergomi képviselők az önkormányzat fejlesztési terveit összegző Gyarapodás Programja megvalósításának gyorsításáról szóló előterjesztést. A fejlesztések, beruházások felgyorsításáról tavasszal népszavazáson döntöttek az esztergomiak, a sorrendről fórumokon és kérdőíveken kérdezték meg véleményüket.


Dátum: 2008-10-22 07:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=122514
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:31:31.973077, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egyértelmű rangsor, határozott irányok

Ezek alapján elmondható: Szent István városának közössége határozottan, egyértelműen megfogalmazta, milyen irányban érzi szükségesnek a tervek megvalósításának gyorsítását. Első helyen rangsorolták a járdák, utcák építését, második helyen szerepel a magántulajdonban álló, zártsorúan beépített házsorok homlokzatának felújítása, pontosabban az ehhez nyújtott önkormányzati támogatás. Harmadik helyre került egy új sportcsarnok és városi uszoda felépítése.

Szavazatarányosan felosztott 3,5 milliárd

Ahogy Meggyes Tamás polgármester fogalmazott, a járdák, utak első helyre sorolása azt is jelenti, hogy mindenkit érintő és megérintő kérdésről van szó. Ezért erre a gyorsításra fordított 3,5 milliárdból 1,5-öt szán Esztergom. A leadott szavazatokhoz közelítő arányban 1 milliárdot fordítanak a homlokzatfelújításra, jelentős hozzájárulást adva a magántulajdonosoknak. A sportcsarnok és az uszoda költséges beruházásához pedig a magánbefektetőket is bevonja az önkormányzat.

Az előkészítés megtörtént, indul a munka

Meggyes Tamás polgármester az ülésen elmondta: a márciusban tartott referendum óta dolgozott azon a városháza munkatársaival, hogy felmérjék a járdák, utak állapotát. Az 1,5 milliárd forintos program nyitányaként minden javítandó felület, minden megépítendő szakasz feltüntetésre került, hogy az első "gyorsított" városrészben, a Királyvárosban elindulhasson a munka, és egy-két havonta új városrészek munkáiról is dönthessen a képviselő-testület. Emellett megkeresték a bevonandó partnereket, tervezőket, építőket, akikkel el lehet kezdeni a beruházást.

A magántulajdonos 50%-os segítséget kap a felújításhoz

Ugyanígy felmérésre kerültek az esztergomi utcák fölé magasodó homlokzatokat is. A magántulajdonú épületek felújításának önkormányzati támogatásáról már szeptemberben rendeletet is alkotott a Meggyes Tamás vezette helyhatóság. 2 milliárd forintnyi felújítandó homlokzatot jelöltek ki, ebből az első "felvonásban" 1 milliárdos munka elvégzését tűzték ki célul. Nem az önkormányzat teherviselő képessége szab határt: a városban és környékén rendelkezésre álló kapacitásoknál jóval több szakembernek és munkaeszköznek kellene rázúdulnia az esztergomi épületekre ahhoz, hogy még elvégezhessenek. Emellett rengeteg különböző tervet, szabályozást (pl. utcakép-színtervek) kellene kidolgozni és engedélyeztetni, sok hozzájárulást (pl. örökségvédelmi, tulajdonosi) kell beszerezni, sok egyeztetést kell elvégezni, ez pedig sok időt emészt fel. A felújítás első ütemével érintett terület félszáznál több utcára terjed ki.

Új közösségi létesítmények

A sportcsarnok és uszoda építésére az új, a Déli Kanonokba települő felsőoktatási intézmény, a Pázmány Egyetem informatikai karának kialakításával összefüggésben kerül sor. A város e beruházásnál igyekszik a magántőke közreműködését is elérni, megszerezni. A helyszín, az egyetemi várossá bővülő Várhegy környékének kiválasztása megtörtént, a tervezés és a beruházás elindulásához szükséges összeg pedig immár rendelkezésre áll.

A gyorsítás fedezete az a 6 milliárdos lekötött kötvényállomány, amit tavaly év végén bocsátott ki beruházások finanszírozására Szent István városa.

Kapcsolódó elemek