Zuhanórepülésben a forint
Ennek a kormánynak senki nem hiszi el, hogy meg tudja védeni a forintot, ezért senki nem akar a forintét devizát vagy eurót. Ezért egyre magasabb forint összeget kínálunk egy euróért, és a forint így veszít az értékéből és beszakad - nyilatkozta Orbán Viktor a TV2 Mokka című műsorában.
Dátum: 2008-10-22 09:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=122526
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:31:35.510854, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Abban az esetben, ha nincs megoldás az ország vezetési válságára - mert nem hisznek az ország vezetőinek, sem a magyarok, sem a külföldiek, és ezt hívják bizalmi válságnak - akkor biztos, hogy be fog szakadni a forint.
"Ha nincs politikai változás, akkor sajnos, a forintot nem tudjuk megvédeni. Beszéljünk egyenesen: a forint zuhanórepülésben van, és egyelőre a magyar állami vezetésnek fogalma sincs arról, hogyan kell megállítani, és nem is érti, hogy mitől van a zuhanórepülés. Nem ismeri fel, hogy ő az oka a zuhanórepülésnek" - " - jelentette ki Orbán Viktor a TV2 Mokka című műsorában.
Magyarországon az emberek többsége nem a nagy cégeknek dolgozik, hanem a kis- és középvállalkozásokban. Ha ez a szektor nem kap segítséget az államtól ahhoz, hogy pénzhez jussanak, akkor kezdik a leépítéssel és folytatják a bezárásokkal, amely akár 250 ezer ember állásának az elvesztését is jelentheti - mutatott rá Orbán Viktor.
"Magyarországon most négy reformot kell egyszerre végrehajtani. Ha ezt a négy reformot egyszerre hajtjuk végre, akkor rajta maradunk azon a bizonyos arany háromszögön, amit én úgy írok le, hogy a szociális biztonság is megmarad, a pénzügyi egyensúly is megmarad és meg indul a gazdasági növekedés is" - mondta. Ezen négy reform az adó- és járulékreform, a foglalkoztatáspolitikai reform, a korrupciót és a bürokráciát visszaszorító politikai reform, valamint a fejlesztéspolitikai reform.
A Fidesz elnöke rámutatott: míg a Magyarországgal azonos helyzetű Csehország 4 és fél százalék körül kapja a hitelt, Magyarország 8 és fél százalék körül. "Ha Magyarországnak lenne egy közbizalmat élvező politikai vezetése, abban az esetben meg tudnánk takarítani évi 400 milliárd forintot. Ma a politikai vezetési válság egy négytagú családnak minden évben 160 ezer forint plusz kiadást jelent" - mutatott rá a Fidesz elnöke.
Mint elmondta, a Fidesz úgy számol, hogy 6-12 hónap alatt lehet az országot abba az állapotba hozni egy közbizalmat élvező kormányzással, hogy elháruljon a tömeges munkanélküliség veszélye.
"Ma az a probléma, hogy ennek a kormánynak senki nem hiszi el, hogy meg tudja védeni a forintot. Következésképpen senki nem akar a forintét devizát vagy eurót adni nekünk a piacon, és miután nem ad a forintért devizát vagy eurót, amire nekünk szükségünk van, ezért egyre magasabb forint összeget kínálunk egy euróért. A forint így szépen emelkedik felfele, veszít az értékéből, következésképpen beszakad" - hangsúlyozta Orbán Viktor. Hozzáfűzte: nem itt tartanánk, ha a kormány nem tartotta volna mesterséges eszközökkel túl magasan a forint árfolyamát.
Arra a felvetésre, mely szerint olyan nagyvállalkozók, mint Jaksity György vagy Demján Sándor azt állítják, hogy előbb válságkezelésre van szükség, és csak azután adócsökkentésre, a Fidesz elnöke úgy válaszolt: egy nagyvállalkozó tudása a gazdaságról más, mint egy kisvállalkozóé.
"Én nem találkoztam még olyan kis- és középvállalkozóval, aki azt mondta volna, hogy nem kér az adócsökkentésből. Épp az a problémájuk, hogy nem jutnak pénzhez. Miután a hitel a bankból drágább és nehezebben érhető el, ezért valahonnan pénzhez kell jutniuk. Egy módon juthatnak hozzá: ha az állam nem veszi el tőlük. Ezt hívják adó- és járulékcsökkentésnek" - mondta Orbán Viktor, rámutatva, hogy Angliától Oroszországig minden kormány vagy adót csökkent, vagy növekedési programot követ.
Arra, hogy lát-e esélyt a miniszterelnök elleni konstruktív bizalmatlansági indítványra, Orbán Viktor úgy reagált: 2006 októberében, az önkormányzati választások után már elmondta, hogy népi felhatalmazás nélkül a Fidesz semmilyen kormányzati szerepet nem tud vállalni.
"Nem lehet felforgatni a parlamentarizmusnak és a demokráciának a rendjét. Aki megkapta a bizalmat és vállalkozott a kormányzásra, annak kell megoldani az ország ügyeit. Az nehezen képzelhető el, hogy van egy legnagyobb parlamenti párt, az MSZP, és az ellenzék vele szemben kormányoz" - mondta, hozzáfűzve, hogy a helyzetet csak egy előrehozott választás oldja meg, de ennek a lehetőségét ma még nem látni, lévén hogy sem a szocialisták, sem a szabaddemokraták nem akarják.