Bábolnai földet vett Komárom-Esztergom megye
Komárom-Esztergom megye a helyi gazdálkodók védelme érdekében részt vett a Bábolna környéki földekre kiírt licittárgyaláson és 22 millió forintért megvásárolt egy 7,5 hektáros területet - írta szerdai számában a 24 Óra.
Dátum: 2008-10-22 10:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=122533
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:31:37.581112, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A közgyűlés döntése szerint a megye összesen 1,5 milliárd forintot különített el, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőtől megszerezhessék az egykori bábolnai gazdaság termőföldjeit. Az önkormányzat a nyilvános liciten túl hét értékesítési és két haszonbérleti pályázaton is elindult - emlékeztetett a lap.
A megye tervei szerint a földterületeket haszonbérletbe adják helyi vállalkozóknak, a kisebb, családi vállalkozások érdekeit szem előtt tartva - írta a 24 Óra.