Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem akarnak visszamenni harcolni

Szörnyű élményekről számoltak be a sajtónak nyilatkozó Németországban kezelt amerikai katonák. Az álruhás iraki katonák kemény ellenállása meghökkentette a szövetségeseket. Amikor szóba jött, hogy vissza kell mennünk, senki sem akart már harcolni, idézi Charles Horgan őrmestert, a CNN.


Dátum: 2003-03-28 20:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8749
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:09:48.494858, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A katonák egy németországi kórházban tartottak sajtótájékoztatót. A tüzér akkor sebesült meg, amikor felderítést végeztek a hidak közelében. Civilruhásokat észleltek a távolban, akik teljesen nyugodtan viselkedtek, ám közelebb érve látták, az emberek a folyó menti lövészárokba húzódtak. Nem sokkal ezután csapódott be kilőtt rakétájuk járművükbe.

"Igazán nagy szerencse, hogy megúsztam, arra gondoltam, meg fogok halni", emlékszik vissza Horgan, aki teljesen elzsibbadt lábbal kecmergett ki a roncsból, de lábra állni már nem tudott. "Mindannyiunkat meglepett az iraki ellenállás mértéke. Nem azt tették, amit vártunk."

Végleg hazamegy

"A háborúellenes tüntetők nincsenek tekintettel azokra az emberinkre, akik odakint harcolnak", nyilatkozta Jamie Villafane, aki Horgannal egy csapatban volt, és egy fedett tetejű dzsipben (Humvee) ült, amikor egy gránát eltalálta. A robbanás kiröpítette a kocsiból, komoly sérüléseket okozva a bal karján. Villafane-nek ez az utolsó háborúja, már bevetése előtt eldöntötte, szakít az immár 12 évnyi szolgálattal. "Ez már csak hab volt a tortán. Picivel fontosabb nekem a feleségem és a gyermekem, mint az, hogy itt legyek, és megpróbáljam megvédeni a hazámat."

A Landstuhl egészségügyi központban jelenleg 24 főt kezelnek, 15 tengerészgyalogost, hét katonát és két matrózt. A sajtónak nyilatkozó sebesültek az Eufráteszen Násziraíja alatt átívelő hídért folyó ütközetben sérültek meg.

Forrás: index.hu

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek