Növekedési csomagra van szükség
Ötpárti egyeztetés zajlott ma a Parlamentben a költségvetési plafontörvényről és az adóreformról. Az egyeztetés után Navracsics Tibor és Tállai András tájékoztatta a sajtó képviselőit.
Dátum: 2008-10-22 11:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=122534
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:31:37.904062, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hangsúlyozta: a Fidesz szerint a gazdaságot egy növekedési csomaggal lehetne elindítani, amelynek két, ötmilliárd euróból álló része lenne. "Örömmel hallottuk, hogy miniszterelnök úr ennek egy részével már egyetért, reméljük, amilyen gyorsan változik a véleménye, a következő napokban már a másik részével is egyet fog érteni" - jegyezte meg Navracsics Tibor.
Ismertetése szerint a csomag egyik része a kis- és középvállalkozásokat pénzügyi, elsősorban uniós támogatások révén indítaná be, amely egyben a gazdasági növekedést is elindítaná. Jelenleg az uniós források körülbelül 3 százalékát fordítjuk erre, a Fidesz azonban úgy gondolja, ezt 25-30 százalékra kell növelni - mondta el a képviselő.
A másik ötmilliárd eurós rész az adócsökkentés fedezetéül szolgálna - folytatta. A hiteltelenségből adódó kamat-felár csökkentése, a korrupció és az indokolatlan bürokratikus eljárások visszaszorítása távlatilag is megalapozhatják az adócsökkentést. Navracsics megjegyezte: a korrupció az Amnesty International értékelése szerint évente megközelítőleg 200 milliárd, míg az indokolatlan bürokratikus eljárások a Világbank értékelése szerint szintén 200 milliárd forintos többletköltséget jelent a magyar államháztartásban és költségvetésben.
Míg az uniós források átcsoportosítása lendületbe hozza a gazdasági növekedést, ezek a költségcsökkentő tényezők hosszabb távon is megalapozhatják a gazdasági növekedést, lehetővé teszik az adó- és tehercsökkentést, a felelős költségvetési politika fenntartását is - mutatott rá Navracsics Tibor.
Költségvetési tanács létrehozása, a miniszterek felelősségének megállapítása és a kiadási plafon konkrét számmal való meghatározása a 2009-es évre - foglalta össze a Fidesz által támogatott javaslatsort Tállai András.
Az adóreformról és az adótörvényekről szólva elmondta: az adócsökkentést a Fidesz és a KDNP támogatja, viszont az adótörvények egyszerűsítését és a gazdaság kifehérítését szolgáló módosító javaslatokat mind az öt párt támogatja.