Nincs szükség presztízsberuházásokra!
Kövér László a válság kapcsán úgy véli: az állami kiadásokat is csökkenteni kellene, például semmi szükség a kőröshegyi völgyhídhoz hasonló presztízsberuházásokra.
Dátum: 2008-10-22 11:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=122536
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:31:38.500258, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A csütöröki ünnepnap miatt már szerdán megjelent a Heti Válasz friss száma, melyben az ellenzéki politikus azt is leszögezi: szerinte az Alkotmánybíróság elnöke, a volt és jelenlegi köztársasági elnökök azért nem mentek el a múlt szombati nemzeti csúcsra, mert Gyurcsány "biodíszletként" akarta őket felhasználni újabb "színjátékához". Kövér László a válság kapcsán úgy véli: az állami kiadásokat is csökkenteni kellene, például semmi szükség a kőröshegyi völgyhídhoz hasonló presztízsberuházásokra.
Egyetért Dobrev Klárával, hogy a híd a mai Magyarország jelképe, de a szimbólum tartalmát másként értékeli: a műtárgyat Kövér a "magyar kleptokrácia monumentális emlékművének" tartja. A Fidesz választmányi elnöke a magyar sajtóban először beszél arról, milyen jellegű ügyekről egyeztetett a törvénytelen lehallgatásokkal vádolt UD Zrt. vezérigazgatójával és hogy volt-e az ellenzéki pártnak magán-titkosszolgálata. S hogy 1998-ban - nemzetbiztonsági miniszterként - miért távolította el Kövér László az "Apró-klán" egyik tagját a titkosszolgálat főtiszti karából, egyebek mellett ez is kiderül a ma utcára került Heti Válaszból.
A Fidesz Országos Választmányát vezető Kövér László nem lát komoly esélyt arra, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök lemond vagy lemondatják - legalábbis az európai parlamenti választások előtt.