Wass Albert-szobrot avattak Szegeden
A szegedi Kálvin téri református templom kertjében fölavatták szerdán a száz éve született és tíz esztendeje elhunyt Wass Albert bronz mellszobrát, Tóbiás Klára alkotását.
Dátum: 2008-10-23 11:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=122588
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:31:53.606091, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az erdélyi író fehér márvány posztamensen álló alakja egy szintén kőből készült törött ablakon tekint ki, amelynek csúcsáról éppen elrepül egy a szabadságot jelképező sárgarigó.
Péter Árpád, a szegedi Wass Albert Baráti Társaság elnöke elmondta, a szobor létrejöttét közadakozás tette lehetővé, melyhez több százan hozzájárultak.
Bölcskei Gusztáv református püspök, zsinati lelkészi elnök ünnepi beszédében hangsúlyozta: máig vannak, akik "ferde szemmel néznek" Wass Albertre. A püspök Karinthy Frigyes 1920-ban íródott gondolatait idézte: "Valamikor hallani fogsz majd az életnek egy fájdalmas csodájáról, arról, hogy akinek levágták a kezét és a lábát, sokáig érzi még sajogni az ujjakat, amik nincsenek. Ha ezt hallod majd: Kolozsvár, és ezt: Erdély, és ezt: Kárpátok, meg fogod tudni, mire gondoltam".
Kiss Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök kifejtette, Wass Albert művei azáltal, hogy hazaszeretetre nevelik olvasóikat, jobbá teszik az embereket.
Wass Albert szegedi szobrának alkotója, Tóbiás Klára szobrászművész sok magyarországi köztéri alkotás készítője. A szegedi művész nevéhez fűződik a Tisza-parti város egyik központi terén álló Oroszlános kút, illetve a Fogadalmi templom kertjében látható Magyar Pieta 1956 címet viselő szobor is.
***
Wass Albert az erdélyi magyar irodalom Magyarországon elfeledett, majd halála után újra felfedezett alakja. 1908. január 8-án született Válaszúton. Pályakezdő verseskötetei az 1920-as évek végén jelentek meg. Egy időre szakított az irodalommal, de 1934-ben kiadott, Farkasverem című, Baumgarten-díjjal jutalmazott regénye sikerét követően több, a korabeli Erdély jelenével és regényes múltjával foglalkozó könyve jelent meg, köztük A tizenhárom almafa.
A II. világháború végén nyugatra emigrált. 1952-ig Németországban, majd haláláig, 1998. február 17-ig az Egyesült Államokban élt. Hangadó szerepet töltött be a magyar szellemi emigráció életében. Nicolae Ceausescu elnökségének éveiben Romániában könyveit betiltották. Műveit Magyarországon a rendszerváltás óta jelentetik meg.