Fokoznák a gyermekek internethasználat alatti védelmét
Támogatásáról biztosította szerdán elfogadott jelentésében az Európai Parlament az Európai Bizottság javaslatát a gyermekeknek az internethasználat során szükséges védelméről.
Dátum: 2008-10-23 11:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=122589
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:31:53.898679, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A képviselők a strasbourgi plenáris ülésen szavazták meg nagy többséggel azt a jelentést, amely szerint az EU egyebek között "gyerekbiztos" megjelöléssel, szűrőkkel, forróvonallal és a tagállamok közötti szorosabb együttműködéssel védené a gyerekeket és a fiatalkorúakat az internetes zaklatástól és a rájuk leselkedő egyéb online-veszélyektől".
A jelentés egyebek között arra emlékeztet, hogy a mai gyermekek és tinédzserek legalább három órát töltenek naponta a világhálón.