Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Francia-német szennyezői tengely az autóiparban

A francia-német megállapodás a szigorú CO2 kibocsátási szabályozás ellen lép fel.


Dátum: 2008-10-27 08:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=122699
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:32:27.345448, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ezt most megsemmisítheti egy holland kormányzati kezdeményezés, ami az EU környezetvédelmi minisztereinek körében széles körű támogatást kapott, tudta meg az EurActiv egy kormányzati forrástól.

Az október 20-án tartott Környezetvédelmi Tanács ülésén a hollandok felszólaltak az Európai Bizottság javaslatának védelmében. A javaslat szerint az európai autóiparnak 120g/km-re kellene csökkentenie az új járművek CO2 kibocsátását. A dokumentum továbbá felhívja a figyelmet a 2020-as éghajlat-változási vállalások betartására is.

A francia elnökség nyomást gyakorolt az EU kormányaira, hogy utasítsák el a Bizottság szigorítási terveit. Az elnökség által propagált kompromisszumos javaslatról júniusban állapodott meg Nicolas Sarkozy francia elnök és Angela Merkel német kancellár, és ez került a Környezetvédelmi Tanács hétfői ülésének asztalára is.

A francia javaslat nem tartalmaz hosszú távú vállalásokat, csupán a célok megállapítását. Az intézkedések életbe lépésének időpontját 2015-ben határozta meg. A vállalásokat nem teljesítőknek alacsonyabb büntetés kiszabását indítványozta, és az autógyártóknak további anyagi támogatást irányzott elő, a tisztább, alacsonyabb károsanyag-kibocsátású járművek fejlesztésére.

Azonban a holland álláspontot számos tagállam támogatta a találkozón, adták hírül a kormányzati források. Az Egyesült Királyság, Belgium, Svédország, Finnország és Dánia is közéjük tartozik.

Csupán Németország ellenezte az autógyártók szén-dioxid kibocsátásának 2012-ig esedékes 18%-os csökkentését. A franciák csak vonakodva nyilatkoztak a témáról. Az a tény, hogy számos tagállam támogatja a szigorúbb intézkedéseket, a francia elnökség kompromisszumos javaslatát gyengíti.

A francia álláspontot üdvözölte az autóipar, aki ugyancsak az uniós CO2 kibocsátási szabályozás 2015 utáni életbelépéséért lobbizik. Ennyi idő elegendő lenne a kritériumoknak eleget tevő járművek és motorok kifejlesztésére. Ezt azonban a Parlament környezetvédelmi tanácsa szeptemberben elutasította. A jelenlegi helyzet alapján úgy tűnik, hogy a Tanácsban sincs egyetértés a kérdéssel kapcsolatban.

A találkozón Hollandia kifejtette, hogy az Unió 20-20-20-as vállalása az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére csak akkor teljesíthető, ha minden iparág kiveszi belőle a részét. A tervek szerint a kibocsátást 100 megatonnával fognák vissza. Ha a francia javaslatot elfogadják, az autóipar hozzájárulása a teljes CO2 kibocsátás csökkentéséhez 35-40%-ra esik vissza Így a többi szektornak kéne teljesíteni az autóipar által nem vállalt kvótákat. Ez pedig elfogadhatatlan, nyilatkozta a kormányzati forrás.

Kapcsolódó elemek