Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Törvénysértés Tatabányán

Bár a közoktatási törvény előírja, Tatabánya város önkormányzata már három éve intézkedési terv nélkül látja el az oktatásra vonatkozó közfeladatait. A város a felügyeleti szerveket - egészen a minisztériumig - úgy tájékoztatta, hogy az intézkedési tervet elkészítették.


Dátum: 2003-03-29 12:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8759
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:09:51.449347, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Minden megyei jogú városnak 2000. július 31-ig el kellett készítenie intézkedési tervét arra vonatkozóan, hogy oktatási közfeladatait, fejlesztési koncepcióját, intézményhálózatát hogyan kívánja ellátni és működtetni. Tatabánya - 2000-ben és most is szocialista-szabad demokrata többségű - közgyűlése egy előterjesztés alapján határozatot is hozott a tervvel kapcsolatban, azonban végleges döntés nem született. A felügyeleti hatóságokat arról tájékoztatta a helyhatóság - egészen a minisztériumig -, hogy az intézkedési terv elkészült, bár ez mind a mai napig nem történt meg - nyilatkozta lapunknak Szentirmai Ferenc önkormányzati képviselő, a Jobblét Egyesület elnöke. A város egy évben megközelítőleg hatmilliárd forintot költ közoktatásra.

Idén februárban a Komárom-Esztergom Megyei Közigazgatási Hivatal jelezte a helyhatóságnak, hogy az törvénytelenül - intézkedési terv nélkül - működik, továbbá törvényességi észrevételeket tett az alpolgármester-választás és egy szerződéskötés miatt is.

Tatabánya jegyzője, Bene Magdolna elmondta: a közigazgatási hivatal és az önkormányzat között jogvita alakult ki ezekben az ügyekben. Hozzátette: az intézkedési tervet tárgyalta a közgyűlés, de végleges döntés nem született, mert nem készült el a város szakmai és pénzügyi ütemterve.

A közigazgatási hivatal február 19-én harminc napot adott az önkormányzatnak a törvényességi észrevételek végrehajtására. A közgyűlés elfogadta a hivatal álláspontját, de azóta sem tárgylták az intézkedési tervet.

Magyar Nemzet, 2003. március 29.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek