Újabb 100 milliók üres kormánypropagandára?
Cser-Palkovics András "Újabb 100 milliók üres kormánypropagandára?" címmel kérdést nyújtott be dr. Kiss Péter Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterhez.
Dátum: 2008-10-27 11:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=122736
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:32:38.218707, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tudjuk, hogy mára a kormányzati politika szinte divatot csinált abból, hogy 100 milliókat költenek el soha meg nem valósuló beruházásokra, kommunikációra, valamint üres kormánypropagandára - szögezi le Cser-Palkovics András. Hozzáteszi: a sajtóban megjelent hírek alapján egyértelműen látszik, hogy a kormány még a legnagyobb válság idején - miközben újabb gigantikus megszorításokon dolgozik - sem mond le a pénzkidobásról. "Sajtóhírek szerint 40 ezer forintos órabérért telepítették a kormányszovivo.hu oldalt, valamint arról is lehet hallani, hogy a piaci árnál drágábban szereztek be eszközöket az oldal működtetéséhez. Szintén a mai sajtóban megjelent hír szerint a kormány a válság idején sem mond le a közpénzből finanszírozott önreklám- és üres propaganda kiadásokról, amelynek keretében a Miniszterelnöki Hivatal 300 millió forint értékben kötött kommunikációs szerződést egy - nem nyílt pályázaton - kiválasztott céggel" - fogalmaz kérdésében a Fidesz helyettes szóvivője.
Az ügyben Cser-Palkovics András az alábbi kérdésekre vár választ a minisztertől:
- Mi indokolja, hogy a kormány a legnagyobb válság idején 100 milliókat költ el felesleges propagandakiadásokra?
- Komolyan gondolja-e a kormány, hogy csupán kommunikációval megoldható-e bizalmi és vezetési válság?
- Nem érzik-e erkölcsileg felvállalhatatlannak, hogy miközben újabb gigantikus megszorító csomagot akarnak az emberek nyakába varrni, közben zavartalanul folytatják az emberek pénzének pazarlását?