Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nő az elégedetlenek aránya

Egy most vasárnap tartandó választáson az összes szavazásra jogosultak 36 százaléka szavazna az MSZP-re és 31 pedig a Fideszre - tartalmazza a Gallup legfrissebb felmérése. A pártot választó biztos szavazók körében 50 százalékos a szocialisták és 42 százalékos a Fidesz támogatottsága.


Dátum: 2003-03-29 13:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8761
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:09:52.047265, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az SZDSZ biztos szavazóinak tábora 2 százalék, az MDF-é és a MIÉP-é ugyanekkora, illetve megközelítőleg ekkora. Azt illetően, hogy Magyarországon jó vagy rossz irányba mennek-e a dolgok, a januári kiegyenlítődés után ebben a kormányzati ciklusban már másodszor a dolgok menetével elégedetlenek kerültek többségbe. A felmérés szerint a lakosságnak már csak közel fele véli úgy, hogy a kormányfő jól látja el feladatát.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek