Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Új költségvetésre van szükség

A Fidesz szerint a költségvetés egyszer már átdolgozott tervezete is korrekcióra szorul. Erről Varga Mihály, a párt alelnöke beszélt hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben.


Dátum: 2008-10-27 14:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=122750
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:33:42.668471, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Új költségvetésre van szükség (Varga Mihály)

A kormány elmúlt hat éves gazdaságpolitikája a felelős azért, hogy Magyarországnak a pénzügyi stabilizáció érdekében a Nemzetközi Valutaalaphoz, az Európai Központi Bankhoz és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankhoz kell fordulni segítségért - hangsúlyozta felszólalásában Varga Mihály.

Az Orbán-kormány pénzügyminisztere hangsúlyozta, Magyarország az egyetlen olyan európai uniós ország, amelyik csak külső segítséggel képes a gazdasági stabilizációra.

A politikus úgy fogalmazott, hogy az IMF-támogatás igénylésével "10 évet repültünk" vissza az időben, 1998-ban nyilvánította ki ugyanis a Fidesz-kormány, hogy többet nem kívánunk a valutaalaphoz segítségért folyamodni.

Varga szerint kérdéses, hogy az IMF-szerződés nyomán milyen, esetleg többéves, kötelezettségek terhelik Magyarországot.

Ahhoz, hogy a válság rövidebb ideig tartson, mint azt ma feltételezni lehet, más szerkezetű költségvetésre van szükség, mivel már az átdolgozott tervezet is irreális: növekedtek a kamatkiadások, megváltozott a forint árfolyama és tovább mérsékelték az előirányzott gazdasági növekedést is - mondta a Fidesz szakpolitikusa.

Varga Mihály azt mondta, hogy az új költségvetésnek három alapelemre kell épülnie: a szociális biztonságra, a pénzügyi egyensúlyra és a gazdasági növekedésre.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1224, 'source_type': 'media', 'source_id': 2126, 'target_type': 'article', 'target_id': 84153, 'relation_type': 'describes'}