Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány most sem volt elég bátor

Sajtóhírek szerint Gyurcsány Ferenc az MSZP frakcióülésén ismerteti a Nemzetközi Valutaalappal kötendő megállapodás lényegét, feltételeit, illetve az ennek következtében a közeljövőben esedékes kormányzati lépéseket - mondta el Navracsics Tibor hétfő esti sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2008-10-27 19:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=122772
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:33:49.087977, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Emlékeztetett, hogy nem először történik ez: a miniszterelnök részt vett a plenáris ülésen, de nem szólalt meg, habár a felszólalások jelentős része a pénzügyi válsággal foglalkozott. Sőt, tette hozzá a Fidesz frakcióvezetője, Varga Mihály még meg is kérdezte a kormányt arról, hogy milyen feltételekkel kíván az IMF-fel megállapodást kötni, de kérdése válasz nélkül maradt. Most pedig azt látjuk, hogy az ülés után "titokban, zárt ajtók mögött, csak a szocialista képviselők számára megismerhető módon megbeszéli miniszterelnök és fogyatkozó tábora, hogy mit is kívánnak tenni a közeljövőben".

A politikus felidézte, ismerős a módszer, volt már arra példa, hogy Gyurcsány Ferenc napirend előtt a párbeszéd fontosságáról beszélt, majd kirohant az ülésteremből, és aláírt egy megállapodást a Déli Áramlat szerződéshez való csatlakozásról. De ilyen volt az őszödi beszéd is - jegyezte meg a képviselő.

Navracsics rámutatott: ma délután ismét politikai hazugságot láthattunk, hiszen a kormányfő megoszthatta volna a képviselőkkel és a választópolgárokkal is, hogy milyen megállapodásra készülnek, de ettől a lehetőségtől megfosztotta a nyilvánosságot, a párbeszédtől pedig képviselőtársait.

"Nekünk nem olyan babazsúrokra van szükségünk, mint a nemzeti csúcs, ahová elhívtak minket és tét nélkül beszélgettünk egymással egy egész napon keresztül, hogy aztán teljesen más dolgok történjenek, hanem valódi, érdemi megbeszélésekre lett volna szükség".

Gyurcsány Ferenc ma ismét nem volt elég bátor, nem vállalta a szembenézést, és azt sem, hogy megvitassa az ország jelenlegi helyzetét - húzta alá Navracsics Tibor.

Kapcsolódó elemek