Tőkés: Sólyom hadat üzent a hazugságpolitikának
Sólyom László hadat üzent a hazugságpolitikának székelyföldi látogatásával - olvasható Tőkés László európai parlamenti képviselő hétfőn közzé tett nyilatkozatában.
Dátum: 2008-10-27 22:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=122775
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:33:49.969338, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az EP-képviselő - aki egyben az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke - úgy értékeli, hogy csíkszeredai ünnepi beszédében a magyar köztársasági elnök román kollégája, Traian Basescu jelenlétében kertelés nélkül tett hitet a magyar nemzet - határok feletti - egysége, valamint a Székelyföldet megillető közösségi jogok mellett.
Ezzel szemben - véli Tőkés - "a román kirakatpolitika műfajába illeszkedő magyar-román közös kormányülések" napirendjéről rendre lemaradnak az erdélyi magyarság számára életbevágóan fontos kérdések. Hozzátette: jól jövedelmező kormányzati pozíciójából ehhez a "hazug" szomszédságpolitikához "asszisztál" a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).
Aláhúzta: ugyanennek, a szerinte alapjaiban elhibázott "jószomszédi" politikának az árát kénytelen megfizetni Magyarország Szlovákiának és Ukrajnának. Tőkés szerint a "hazug" "megbékélési" politika igazi kárvallottjai a sorsukra hagyott határon túli nemzetrészek.
A november végi romániai parlamenti választások kapcsán az EMNT elnöke élesen bírálja az RMDSZ-t, amelynek vezetői Tőkés szerint megfeledkeztek a magyar nemzet iránti felelősségükről, ismételten elmulasztották a megegyezést legitim ellenzékükkel, s ezzel az erős magyar képviseletet tették kockára - olvasható a nyilatkozatban.