Szolgálati hitelességi deficit
A nyilvánosság manipulálásával vádolja Szilvásy György titkosszolgálatokat felügyelő minisztert Demeter Ervin, az Orbán-kormány titokminisztere az október 23-án leleplezett, állítólagos bombagyáros ügyének kezelése miatt.
Dátum: 2008-10-28 07:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=122792
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:33:54.960417, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Orbán-kormány titokminisztere szerint jelentősen rontja Szilvásy szavahihetőségét, hogy az úgynevezett terrorkártyát már többször kijátszotta az elmúlt évek ünnepei során, ám eddig minden esetben megalapozatlannak bizonyult az állítólagos fenyegetés. "Hitelességi deficittel küzdenek a nemzetbiztonsági szolgálatok és sok esetben a rendőrség is" - mondta Demeter Ervin, utalva rá, hogy a hatóságok saját beismerésük szerint hetek óta tudtak arról, hogy az azóta előzetes letartóztatásba helyezett Tölgyesi Krisztián mire készül, így nagy valószínűséggel arra is számíthattak, hogy október 23-án "nem hétköznapi autóval" parkol le a Nyugati téren, ahol végül is látványos külsőségek között "felfedezték" a házi gyártmányú csőbombákat tartalmazó járművet.
"Szemmel látható a nyilvánosság manipulálása, hiszen teátrális akció keretében csaptak le a rendőrök az állítólagos bombagyárosra a helyszínen" - mondta a fideszes politikus. Demeter gyanúját csak tovább erősíti, hogy azóta egy magát megnevezni nem kívánó nemzetbiztonsági illetékes ráerősített a történtekre egy napilapban, nyomatékosítva: olyasvalami összeesküvés húzódhat a háttérben, amivel a Nemzetbiztonsági Hivatalnak is foglalkoznia kellett már egy ideje. Ez pedig azt jelenti, hogy titkosszolgálati úton szerzett adatokból már jóval az események előtt tudták, hogy terrorcselekményekkel akarják megzavarni valamelyik október 23-i rendezvényt, mégsem otthonában kapcsolták le a megfigyelt személyt.
"Egyelőre azonban semmi konkrétumot nem hallottunk, csupán egyetlen dolog látszik a nagy igyekezetből, hogy megpróbálják manipulálni a nyilvánosságot. Hogy ténylegesen mi az igazság, annak kiderítése a nyomozóhatóságok dolga, ám a jelekből ítélve nincsenek könnyű helyzetben. Nem lesz egyszerű tárgyilagos és elfogulatlan büntetőeljárást lefolytatniuk, miközben a politikai vezetés mindent elkövet a nyilvánosság manipulálásáért" - mondta Demeter Ervin.
A Nyugati téri felüljáró alatt megtalált és a házi gyártású robbanószert rejtő autó őrizetbe vett tulajdonosáról időközben nyilvánosságra hozták, hogy a 33 éves egykori olimpikon kapcsolatban áll radikális csoportokkal. A férfi ellen robbanóanyaggal való visszaélés miatt eljárást indított a Nemzeti Nyomozó Iroda.