Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány személye az összefogás gátja

Úgy véli az emberek ötvenhat százaléka, hogy Gyurcsány Ferenc vezetésével nem jöhet létre összefogás Magyarországon - írja felmérésben a Nézőpont Intézet.


Dátum: 2008-10-28 08:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=122796
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:33:56.132524, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Még az MSZP-tábor közel harmada is szkeptikus, szerintük a kormányfő vezette összefogás nem megvalósítható. A gazdasági válság kapcsán a különböző országok állampolgáraiban rendre kialakul az a hagyományos igény, hogy a pártok fogjanak össze, tegyék félre a "háborúskodást" és koncentráljanak együtt az adott ország előtt álló feladatok megoldására.

Nem mindegy azonban, hogy az összefogásban kié a vezető szerep, kik azok a hiteles személyiségek, akik az együttműködést személyükben is jelképezik. A szocialista miniszterelnök ezt a szerepet magának vindikálta, azonban a közvélemény nem tudja Gyurcsány Ferencet elfogadni a "nemzetmentő" szerepében.

Kapcsolódó elemek