Rossz üzlet a váci mélygarázs építése
A helyi ellenzék szerint Vác számára előnytelen szerződést kötött mélygarázs építésére az MSZP-s városvezetés, és mivel a beruházó svájci frankban vette fel az építkezéshez szükséges 2,1 milliárd forintos hitelt, ez most még inkább megterhelheti a Pest megyei település költségvetését - erről kedden sajtótájékoztatón beszélt az önkormányzat ellenzéki vezetője.
Dátum: 2008-10-28 11:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=122807
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:33:59.382723, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tomori Pál, az Összefogás Frakció (Fidesz-KDNP) politikusa elmondta: álláspontjuk szerint a polgármester eleve elfogadhatatlan szerződést kötött a Váci Parkoló Beruházó Kft.-vel. Úgy vélik, maga a beruházás nem is indokolt, mert a 280 autóra tervezett mélygarázs kapacitását nem lehet kihasználni. Hozzátette, hogy az építésre felajánlott belvárosi, önkormányzati tulajdonú telekre mint forgalomképtelen törzsvagyonra jogilag nem is lehetne jelzálogot bejegyezni. Márpedig a társaság, mivel nem rendelkezett saját tőkével, a hitelfedezetre mégis ezt a megoldást választotta. Az ügyet ezért bíróság elé vitte a helyi ellenzék - közölte.
Kitért arra: a "korrupciógyanús mélygarázs-ügylet" ellen szól az is , hogy a megállapodás szerint a beruházó a garázs elkészülte után a bérleti szerződést átadja az önkormányzatnak, így a működtetés kockázatának terheit is a városvezetés nyakába varrja. Ráadásul az építkezés helyszínén most olyan értékes régészeti leletek kerültek elő, amelyek a munkálatok leállítását indokolnák, a szakhatóságok folytatnak ez irányú vizsgálatokat.
Mindezek miatt az ellenzék keresi a jogi megoldást az előnytelen beruházás felfüggesztésére, az eredeti állapot visszaállítására - közölte Tomori Pál.