Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Növelné az EP a jövő évi uniós költségvetést

Elfogadta az Európai Parlament a múlt héten az Európai Unió 2009-es költségvetésének tervezetét, amelyben a tagországok kormányait képviselő tanács javaslatához képest jelentősen növelné a kiadásokat.


Dátum: 2008-10-28 13:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=122816
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:34:02.145710, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tervezet több magyar javaslatot is magában foglal. A kötelezettségvállalások 136 milliárd eurót (az uniós összjövedelem 1,04 százalékát), a kifizetések 124,5 milliárd eurót (0,959 százalék) tennének ki. A tanács 133,9, illetve 114,9 milliárd eurós költségvetést javasolt.

A tervezetről folytatódik az egyeztetés az uniós intézmények között. Végérvényesen várhatóan az EP decemberi ülésén szavaznak a költségvetésről. A vitában a magyar képviselők közül felszólalt Surján László(KDNP), a költségvetés úgynevezett árnyék-jelentéstevője, azaz néppárti frakciófelelőse. Beszédében a pénzügyi krízis idején méltányos lépésnek nevezte, hogy az Európai Parlament 10 milliárd euróval többet kíván fordítani a növekedésre, munkahelyteremtésre, polgárainak biztonságára.

A tagállamoknak üzenve Surján László azt követelte: szüntessék meg az akadályokat, amelyekkel - például túlzott önrész előírásával - mesterségesen nehezítik az európai fejlesztési támogatások felhasználását.

Kapcsolódó elemek