Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A válság nem függesztette fel az alkotmány működését

A legrosszabb esetre kell felkészülni - jelentette ki Gyurcsány kedden a parlamenti pártokkal kezdeményezett egyeztetésen. A kormányfő, szocialista pártvezér négy intézkedés meghozataláról szólt, többek között jövőre nem jár a 13. havi bér a közszférában, illetve erős korlátok közé kerültek a 13. havi nyugdíjak is. Kósa Lajos úgy reagált: Gyurcsány nem érti, mi a helyzet az országban, ilyen súlyú bejelentéseket sem a sajtó előtt kellene megtenni, hanem megvitatni a parlamentben. Az ellenzék kész az együttműködésre, azonban az alkotmány működését a válság nem függesztette fel - tette hozzá.


Dátum: 2008-10-28 14:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=122820
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:34:03.328009, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gyurcsány Ferenc szerint ebben a helyzetben négy intézkedést kell meghozni: 2009-ben a közszférában nem jár a 13. havi bér, és a jelenlegi szinten kell tartani a béreket, a 13. havi nyugdíj csak az öregségi nyugdíjkorhatárt, azaz a 62 éves kort betöltőknek jut majd, és ennek összege nem lehet 80 ezer forintnál magasabb jövőre.

A miniszterelnök a parlamenti pártokkal kezdeményezett egyeztetésen azt mondta: a legrosszabb esetre kell készülni, vagyis egy recesszióval küszködő európai környezetre, amelyben az ország GDP-je jövőre egy százalékkal visszaesik, a hiánycélt pedig 2,6 százalékra csökkentik. Hangsúlyozta: mindezek következtében csökkenteni kell az állami kiadásokat is: arra utasítja az állami vagyonkezelőt, hogy tíz százalékkal csökkentse az állami vállalatok igazgatósági, felügyelőbizottsági tagjainak tiszteletdíját, valamint állami vállalatok vezetői nem kapnak jutalmat, prémiumot, 13. havi juttatást.

Gyurcsány Ferenc azt kérte a parlamenti pártoktól, kössenek stabilizációs és növekedési megállapodást.

Kósa: Mindent tudunk most?

Kósa Lajos bírálta a miniszterelnököt, mert a meghívóban az szerepelt, hogy az IMF-fel kötendő megállapodásról lesz szó, és nem egy PR-eseményről. A Fidesz alelnöke szerint Gyurcsány nem érti, hogy mi a helyzet az országban, mivel három hete még a válság apostolainak titulálta az ellenzéket. A politikus furcsának nevezte, hogy egy október 13-i MTI-hír szerint a kormány már megállapodott az IMF-fel. Vajon mindent tudunk-e most? - tette fel a kérdést Kósa. Hangsúlyozta: az állam nem úgy működik, hogy sajtónyilvánosság előtt tesz ilyen súlyú bejelentéseket a miniszterelnök, hanem a parlament bizottságainak kell végigtárgyalniuk az új költségvetést.

A Fidesz alelnöke, Kósa Lajos azt mondta, az ellenzék kész arra, hogy az ország megmentése érdekében együttműködjön, de ennek megvan a megfelelő rendje, nem lehet megkerülni a parlamentet. Úgy tudjuk, hogy az alkotmányt a nemzetközi válság nem függesztette fel, abba nem lehet belemenni, hogy a parlament háta mögött olyan feltételrendszert írjon alá a kormány az IMF-fel, amiről a képviselők nem tudnak - hangsúlyozta.

Kósa Lajos az Európai Központi Bankhoz fordulást teljesen kézenfekvőnek és maximálisan támogatandónak nevezte, de az IMF-támogatás igénylését már "rendkívül elgondolkodtatónak" tartotta, mert mint mondta, ilyen kereteket a harmadik világ kiszolgáltatott országai szoktak kapni, és Magyarország lesz annak a kétes dicsőségnek a részese, hogy az unió első országaként köt ilyen szerződést. "Örültünk, hogy 1999-ben kiverekedtük magunkat ebből a kötöttségből, most pedig bele kellene mennünk?" - tette fel a kérdést a fideszes politikus, aki szerint ha ez komoly szándék, akkor pontosan kellene tudni, milyen feltételrendszerrel vállaljuk. Ha elkerülhetetlen ennek az eszköznek az igénybe vétele, akkor - fordult a miniszterelnökhöz Kósa Lajos - állam úgy működik, hogy elő kell terjeszteni például a nyugdíjakra és a közalkalmazottakra vonatkozó törvénycsomagot azzal, hogy az IMF-nek ezek a feltételei.

A Fidesz alelnöke ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy a miniszterelnök alkalmatlan az országot kivezetni a válságból, ezért válságkezelő kormányra van szükség és arra, hogy a miniszterelnök visszaadja megbízatását, mert "annak az esélye szinte zéró, hogy Gyurcsány Ferenccel kilábal az ország a válságból". "Miniszterelnök úr, ez így nem fog menni. Az ország érdekében a legjobb döntés az lenne, hogy visszaadja megbízatását a köztársasági elnöknek", az államfő pedig más olyan politikusnak ad megbízást, aki megpróbál parlamenti többséget teremteni a válságkezelő kormánynak - fogalmazott a Fidesz alelnöke, aki miniszterelnök őszödi beszédéből idézve úgy vélte, a hat éves szocialista kormányzás tette tönkre Magyarországot és tette kiszolgáltatottá a válsággal szemben.

Kósa Lajos azt is kifogásolta, hogy az egyeztetés ilyen formában csak pr-célokat szolgál, miközben más európai országok nem sajtónyilvános pr-eseményeket szerveznek, hanem villámgyors kormányzati döntéseket hoznak.

Kapcsolódó elemek