Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem támadják meg Bagdadot április közepe előtt?

Egy tekintélyes brit katonai szakértő szerint az Irakban harcoló szövetségeseknek komoly erősítésre van szükségük Bagdad elfoglalására, ezért az iraki főváros ostroma nem kezdődik meg április közepe előtt.


Dátum: 2003-03-29 14:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8766
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:09:53.499058, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Sir Timothy Garden, a londoni King's College katonai szakértője az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva elmondta: a katonák között sokan meglepődtek, hogy milyen kis számú szárazföldi erőt küldött a koalíció Irakba, és igazuk is lett. Az egységek előrenyomulása sokkal gyorsabb volt, mint ahogyan azt elképzelték, ez azonban azt vonta maga után, hogy a logisztikai ellátási útvonalak nagyon megnyúltak, túlságosan hosszú, bizonytalanná vált útszakaszokat kell megvédeni. "Jobb lett volna eleve nagyobb erővel kezdeni a harcokat" - jegyzi meg Garden.

"Most az amerikai-brit csapatok dilemmája az, hogy folytassák-e az előrenyomulást, hátha sikerül célt érniük az utánpótlási vonalaik elleni folyamatos támadások ellenére vagy pedig bevárják az erősítést, hogy hagyományosabb módon folytassák a hadműveleteket" - mutat rá a szakértő. Szerinte minden bizonnyal ez utóbbi fog történni: a szövetségesek lelassítják előre haladásukat, és biztosítják a lehető legtöbb utánpótlási vonalat, miközben arra figyelnek, hogy nem történik-e ez idő alatt valami, például nem robban-e ki egy síita felkelés. "Összegezve: az előrenyomulás nagyon látványos volt, de nem túl okos. Sokkal biztosabb az a régi katonai doktrína, mely szerint az ellenségnél nagyobb haderővel kell rendelkezni és légitámadásokkal csökkenteni az ellenfél haderejét a szárazföldi csapatok bekapcsolódása előtt" - hangsúlyozta Sir Timothy Garden, aki úgy véli: jelentős erősítés, legalább még 100 ezer ember kell a Bagdad elleni offenzívához. Ez pedig aligha érkezik meg a térségbe április közepe előtt.

Ami a Bagdad elleni, gyilkosnak ígérkező támadás forgatókönyvét illeti, Garden azt felelte, hogy "nem hisz a Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter által képviselt elképzelések, a nyers erő, a tömeges bombázások sikerében". A brit szaktekintély úgy látja, hogy az iraki fővárost csakis gyalogsággal, fokozatosan, negyedről negyedre lehet bevenni, majd ezeket biztosítani. "Ez bonyolult dolog és mindkét oldalon súlyos veszteségekkel fog járni - hangsúlyozta - de nem látok más megoldást".

A Sky News-nak szombaton adott interjúban Al Lockwood, az Irakban harcoló brit hadsereg szóvivője ugyancsak elismerte a szövetséges erők "újratelepítésének" szükségességét Bagdad ostroma előtt - emlékeztet a francia hírügynökség.

Sir Timothy Gardent is, mint számos nyugati kollégáját, meglepte az iraki hadsereg taktikája, hogy feladták a szovjet korszakból örökölt, pozíciós háborúra és klasszikus csatákra vonatkozó katonai doktrínát, amely az 1991-es öbölháborúban gyors vereségükhöz vezetett. Most szétszórták erőiket, a rajtaütések és a városi gerillák taktikáját választották. "Megtanulták a leckét, hogy nem lehet győzni hagyományos módon, az amerikai erőkkel való nyílt szembenállással" - állapította meg a brit szakértő.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek