Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

El kell törölni a teljesítményvolumen-korlátot!

Székely Tamás sajtótájékoztatójának semmi köze az egészségügy valós problémáihoz, ugyanis azokról a tárcavezető elfelejtett beszélni - jelentette ki Szijjártó Péter a kormányszóvivői tájékoztatón elhangzottakra reagálva.


Dátum: 2008-10-28 15:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=122828
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:34:05.800555, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint fogalmazott, a tárcavezető vagy nem ismeri a valós problémákat, vagy nem is tud róla, ám mindkét eset a miniszter alkalmatlanságát mutatja. A Fidesz szóvivője rámutatott: pénztelenség és működési zavarok már az ellátás biztonságát is veszélyeztetik az egészségügyben. Szijjártó a tárcavezető elsődleges feladatának a pénzért való lobbizást nevezte, és kijelentette: többletfinanszírozás helyett ismét 40-50 milliárd forintos reálérték csökkentést fog elszenvedni az egészségügy, ami már alapvetően veszélyezteti az ágazat működőképességét. Hozzátette azt is, hogy a kórházak már így is komoly adósságállománnyal rendelkeznek.

Szijjártó Péter a teljesítményvolumen-korlát intézményéről szólva leszögezte: nemcsak a betegek, de az egész szakma is elítéli. "Embertelen, szakmaiatlan és felesleges a korlátozás" - fűzte hozzá.

A Fidesz szóvivője rámutatott, ezekre a kérdésekre kellene választ adni a miniszternek, Székely Tamás azonban PR-eszközökhöz nyúlt, és nem a valós problémákról beszélt.

"Több pénzre, és a szakma által támogatott programra van szükség" - húzta alá Szijjártó.

A Fidesz szóvivője végül újságírói kérdésre válaszolva elmondta azt is, kiderült, nem az IMF kritériuma volt a 13. havi nyugdíj elvétele, mindez Gyurcsány Ferenc ötlete volt.

Kapcsolódó elemek