Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bencsik Veres Jánosnál érdeklődött a vízközmű társaságokról

Most már egyértelművé vált, hogy a kormány nem tett le a regionális vízművek összevonásának szándékáról, s ez magában hordozza egy későbbi privatizáció lehetőségét - fogalmazott Bencsik János polgármester, országgyűlési képviselő tájékoztatóján.


Dátum: 2008-10-28 16:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=122848
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:34:11.845360, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A város vezetője a vízművek mellett szólt a közel 1,6 milliárd forintos pályázatnyertes Vértes Agorája programról és aláírta annak befogadói nyilatkozatát is. Ennek megvalósítása után a mai kor igényeinek megfelelő, korszerű kulturális intézmény lehet A Közművelődés Háza - mondta el a polgármester.

Bencsik János országgyűlési képviselő arról adott tájékoztatást, hogy a korábban "A Magyar Köztársaság Kormánya és a Nemzeti Vagyon Kezelő Zrt. kialakította-e már a vízközművekre vonatkozó vagyonhasznosítási stratégiáját" címen benyújtott írásbeli kérdésére megkapta Veres János pénzügyminiszter válaszát. A feltett kérdések között szerepelt, hogy a kormány be akarja-e vonni az Új Tulajdonosi Programba a regionális vízművek részvényeit, illetve tervezi-e a vízközműtársaságok szervezeti átalakítását, tőzsdére vitelét, valamint esetleges privatizációját a 2010-ig tartó kormányzati ciklusban.

A pénzügyminiszter válaszában úgy nyilatkozott, hogy jelenleg nincs döntés arról, hogy a regionális vízmű vállalatok az Új Tulajdonosi Programban szerepeljenek, hiszen a programot a kormány a hitelpiaci válság miatt felfüggesztette. Veres János szerint ahhoz, hogy a folyamatos és színvonalas szolgáltatás biztosítható legyen, optimálisabb méretű gazdálkodó szervezetek létrehozásáról szükséges gondoskodni. Ezért a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. jelenleg vizsgálja a regionális vízmű társaságok esetleges integrációját. A tervezett tőzsdére vitellel és az esetleges privatizációval kapcsolatos kérdésre a miniszter nem adott választ.

Bencsik János szerint egyértelművé vált, hogy a kormány nem tett le a regionális vízművek összevonásának szándékáról, mely magában hordozza a későbbi privatizáció lehetőségét is. A képviselő ezt azzal is alátámasztottnak látja, hogy a kormánytöbbség által elfogadott vagyontörvény mellékletében a tartósan állami tulajdonban maradó társaságok közül kikerültek a vízművek. A képviselő arra is rámutatott, hogy az MNV Zrt nem csak vizsgálja az esetleges integrációt, hanem arra hónapokkal ezelőtt már két sikertelen kísérletet is tett. Miután az Észak-dunántúli Vízmű Zrt igazgatósága nem támogatta az MNV Zrt ez irányú kezdeményezését, az MNV Zrt, mint többségi tulajdonos az október 20-án megtartott rendkívüli társasági közgyűlésen menesztette az igazgatóságot. Hogy a továbbiakban ne legyen gondja a szakmai ellenérveket felhozó testülettel, az alapszabály módosításával egyszerűen megszüntette az igazgatóság intézményét is. Ezzel kapcsolatosan Bencsik János az Országgyűlés hétfői ülésnapján azonnali kérdést is intézett Veres János pénzügyminiszterhez "Többet ésszel, mint erővel" címen. A képviselő azt firtatta, hogy nem lehetett volna több ésszel, azaz szakmailag megalapozott írásos előterjesztések rendelkezésre bocsátásával, a kisebbségi tulajdonossal történő egyeztetéssel, mintsem az igazgatóság elzavarásával és az igazgatóság intézményének sóval történő behintésével, erőszakkal átvinni a kormány akaratát.

Miután korábban feltett kérdéseire a képviselő teljes körű választ nem kapott, azokat újabb írásos kérdésben ismételte meg, valamint néhány új kérdőpontot is megfogalmazott. Ismételten rákérdezett a Kormány privatizációs szándékára, továbbá azt is megtudakolta, hogy a vízközmű társaságok eddigieknél hatékonyabb működésére vonatkozóan készültek-e háttértanulmányok, illetve elemzések, és azok tartalma legalább a kisebbségi tulajdonos önkormányzat számára megismerhető-e. Miután az MNV Zrt az október 20-án, az Észak-dunántúli Vízmű Zrt rendkívüli közgyűlésén a kisebbségi tulajdonosi jogok beszűkítéséről is döntött az alapszabály módosításakor, Bencsik János arra is rákérdezett, hogy a miniszter szerint a kisebbségi jogok beszűkítése, az érintett önkormányzat eddigieknél alaposabb rálátásának biztosítása érdekében történt-e. A képviselő azért tartja fontosnak e kérdését, mert a miniszter korábbi válaszában így fogalmazott: "Fontos kérdésnek tartjuk, hogy az önkormányzatok törvényből adódó szolgáltatási kötelezettségük elősegítése érdekében kellő rálátással rendelkezzenek a regionális vízközmű társaságok működésére." Veres János miniszternek újabb két hete van a kérdések megválaszolására.

A mai kor igényeinek megfelelő, korszerű kulturális intézmény lehet az Európai Unió és a magyar állam Agora Program pályázaton nyert 1,7 milliárd forintból A Közművelődés Háza. A projekt részeként bővítik, több funkcióssá alakítják át az épület előtti teret is, és ez hozzájárulhat egy belvárosi hangulat megteremtéséhez. A beruházás a sikeres második forduló után várhatóan 2009 és 2010 között valósulhat meg - ismertette a továbbiakban Bencsik János polgármester. A város vezetője elmondta azt is, hogy a "Tatabánya a Vértes Agorája" projekt révén az önkormányzat olyan intézményt hozhat létre a város és térsége számára, amely sajátos építészeti megoldásaival otthont adhat a művelődni vágyóknak. Lehetővé teheti az igényes szórakozást és ismeretszerzést. Az intézmény szakmai munkájának részeként részt vállalhat a térség kulturális örökségének gondozásában. Ezen túl szakmai szolgáltatásokat biztosíthat a partnerségben résztvevő, a tatabányai kistérséghez tartozó települések közművelődési intézményeinek.

A polgármestertől megtudtuk: környezet- és energiabarát, korszerű, intelligens épületet alakítanak ki A Közművelődés Házából, amely a mindennapi életben hasznosítható információs központként is működhet. Ezt támogatják a létrehozandó multimédiás információs és kommunikációs technológiával felszerelt oktatótermek, a Környezettudatos Nevelési Kincsesház, valamint a Házi Digitális Stúdió, amelyek kiváló hátteret biztosítanak majd az informális tanulási formák elterjedéséhez, az élethosszig tartó tanulás folyamatához minden korosztály számára.

Kapcsolódó elemek