Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Eladná a Vízművet a pécsi városvezetés

Privatizálná a Vízművet a pécsi városvezetés, így az önkormányzat megszabadulna 49 százaléknyi részvényétől, jelentette be sajtótájékoztatóján Páva Zsolt, a Fidesz frakcióvezetője. A főjegyző úgy véli, törvénysértő a tervezet.


Dátum: 2008-10-28 17:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=122853
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:34:13.311368, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ellenzék szerint beláthatatlan következményei lesznek, ha a város kiengedi a kezéből a stratégiai fontosságú vízmű közvagyont és szolgáltatást, és eladja egy magáncégnek, ráadásul törvényt is sértene ezzel, jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Páva Zsolt, a Fidesz frakcióvezetője.

- Az egész várost, és annak polgárait akarja kiszolgáltatni a városvezetés homályos üzleti érdekekből egy igencsak homályos cégnek. Ez a készülő privatizáció sem gazdasági, sem pedig a város hosszú távú érdekeivel nem magyarázható - érvelt Páva.

Ha sikerül a terv, és eladják a részvénycsomagot, minimálisra csökken a városi kontroll, és lakosság érdekeit alig lenne képes képviselni a mindenkori városvezetés. Ezt nem szabad megengedni - jelentette ki a frakcióvezető.

Szólt arról is, hogy a Papp Judit a város főjegyzője törvényességi észrevételt tett ebben az ügyben. A polgármesterhez és a Pécs Holding vezérigazgatójához eljuttatott levelében leírja, hogy jogszabályt sért a városvezetés, ha nem 100 százalékban önkormányzati cégnek juttatja a részvényeket. Páva hangsúlyozta, ha a városvezetés a szocialisták támogatásával mégis az eladás mellett dönt, a Fidesz a közigazgatási hivatalhoz fordul.

Varga Péter, a Vízmű többségi városi kézben lévő részvényeinek közel felét eladásra meghirdető Pécs Holding vezérigazgatója viszont állítja: gazdasági számítások igazolják, hogy az eladás nem kevés haszonnal járna. Nem cáfolta, de nem is erősítette meg lapunknak azt az információját, mi szerint Keleti János vállalkozó egyik cége több mint egymilliárdos ajánlatot tett a 177 milliós névértékű részvénycsomagért. A másik ajánlattevő a Vízmű francia résztulajdonosa, amely többségi tulajdonhoz jutna, ha győztesként hirdetnék ki a pénteki eredményhirdetésen.

Míg a Holding a vízmű-ügyet sikerként könyveli el, egyelőre kudarcnak tekinthető, hogy a Nick-udvar potenciális beruházója, a Nick Invest Kft. határidőre nem fizette be az ígért összeget, miután nem sikerült a vásárláshoz bankhitelhez jutnia.

Kapcsolódó elemek