Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Brüsszel nem kommentálja a lex Mol módosítását

Az Európai Bizottság egyelőre nem kommentálja, hogy Magyarország módosította az úgynevezett lex Molt, vagyis a közellátás biztonsága szempontjából kiemelkedő jelentőségű vállalkozásokat érintő törvényeket.


Dátum: 2008-10-29 07:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=122872
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:34:19.336062, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Országgyűlésben hétfőn elfogadott módosítás hatályon kívül helyezi a törvénynek azt az előírását, amely az ajánlattevő vállalkozás számára a befolyásszerzés feltételévé tette a tranzakció előzetes közgyűlési jóváhagyását. Emellett elrendeli, hogy a magyar államnak 2009. május 31-ig vissza kell hívnia a Magyar Energia Hivatal által jelölt megfigyelő személyeket a stratégiai jelentőségű vállalatok vezető testületeiből. Ezek voltak azok a kifogások, amelyek miatt - felvetve a tőke szabad mozgását és a letelepedés szabadságát megfogalmazó uniós rendelkezések sérülésének veszélyét - az Európai Bizottság csaknem egy évvel ezelőtt szabálysértési eljárást indított Magyarország ellen. Később a brüsszeli testület azzal is fenyegetőzött, hogy párhuzamosan továbblép egy korábbi ügyben, a privatizációs törvény ellen tervezett európai bírósági beadvánnyal, ezt azonban máig nem tette meg.

Az elmúlt hónapokban a magyar hatóságok és Brüsszel többször is egyeztetett, és ennek eredményeképp mindkét fél részéről értésre adták már, hogy hamarosan kedvező fejleményeket, lényegében az uniós kifogások megoldását, a dosszié lezárását várják a lex Mol ügyében.

A bizottság egy illetékese kedden az MTI-nek elmondta: a mostani módosítások elemzéséhez a testületnek némi időre szüksége van, az érdemi kommentáláshoz nem elegendő a módosítás puszta ténye még akkor sem, ha azt kétoldalú egyeztetések előzték meg. Az Európai Bizottság testületileg dönt majd, hogy hivatalosan lezárja-e a szabálysértési eljárást. Korábban Brüsszelben nem hivatalosan azt jelezték, hogy ha a módosítás kielégítő, erre várhatóan még év vége előtt sort kerítenek.

A lex Mol eredeti célja a nyilvános vételi ajánlattétel szabályainak egyszerűsítése és a felvásárlások folyamatának átláthatóbbá tétele volt. A jogszabály segítségével az államnak lehetősége nyílt jogi eszközökkel szűkíteni azon társaságok mozgásterét, amelyek magyar energetikai és vízellátó céget akarnak felvásárolni.

Kapcsolódó elemek