Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ökológiai "hitelválság" fenyegeti a környezetet

Környezetünk meggondolatlan kihasználása ökológiai "hitelválságot" idézhet elő a World Wildlife Fund (WWF)szerdán ismertetett elemzése szerint, miután az emberiség többet vesz ki a természetből, mint amennyivel pótolja az erőforrásokat.


Dátum: 2008-10-29 11:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=122906
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:34:29.677431, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A WWF szerint a természeti erőforrások - erdő, víz, föld, levegő, biodiverzitás - megújítását szolgáló kapacitások legalább 30 százalékkal elmaradnak az igények növekedésétől, s ha ez így folytatódik, akkor a 2030-as évek közepére már két bolygónyi területre lenne szükség a jelenlegi életstílus fenntartásához - állítják a WWF szakértői.

A WWF szerint a bankmentő csomagok költségei eltörpülnek a környezetben okozott károk mellett: egy uniós felmérés szerint évente 2-5 ezer milliárd dollár értékű természeti erőforrás megy veszendőbe az ökoszisztéma megkárosítása miatt.

Az elemzés rámutat: bolygónk lakosságának több mint 70 százaléka olyan országokban él, amely adósa a természetnek, mert többet fogyaszt, mint amennyit befektet a természeti erőforrások pótlásába.

Kapcsolódó elemek