Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nemzet, család, polgár

Az iraki háború következményeiről, az EU-csatlakozásról és a Fidesz kibővítéséről beszélt a Fidesz - Magyar Polgári Párt Országos választmányának szombati ülésén Orbán Viktor.


Dátum: 2003-03-29 16:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8773
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:09:55.816315, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Orbán Viktor a magyar és nemzetközi politika legfontosabb kérdéseiről beszélt az Országos Választmány előtt.

Az iraki háborúval új világrend kialakulása kezdődött

Orbán Viktor leszögezte: a Fidesznek választ kell találnia azokra a kérdésekre, hogy Magyarországnak hol lesz a helye, milyen szerepünk és lehetőségeink lesznek ebben az új világrendben.

Emlékeztetett: a Fidesz háborúval kapcsolatos álláspontja világos. A magyar emberek többségével együtt békét akarunk, és nincs az a nemzetközi kötelezettség, ami ettől eltéríthetné. Orbán Viktor rámutatott: érdemes megfogalmazni az elmúlt időszak történéseit is, mert úgy tűnik, a Fidesz politikai ellenfelei szívesen elmondják, mit gondol a Fidesz, illetve mit tenne, ha kormányon lenne.

A balkáni háborúról elmondta, érintett volt Magyarország is, hiszen sok határon túli magyar biztonságáról, életéről, életkörülményeiről is szó volt. Azt a háborút támogatta a NATO, amelynek tagjai voltunk, valamint az Európai Unió, amelynek tagjaivá akartunk válni. Ezen túl fontos volt a rendezés azért is, mert a magyar gazdaságból hiányzott a rendezetlen viszonyok miatt kieső exportbevétel. Afganisztánról kijelentette, hogy szinte az egész világ egyet értett az USA-val abban, hogy joga van a fegyverek használatára, hiszen megtámadták. Volt NATO- és EU-támogatás.

Irakkal kapcsolatban azonban az USA-nak nincs NATO-támogatása, nincs EU-támogatása, nem adott felhatalmazást az ENSZ Biztonsági Tanácsa. Az Amerikai Egyesült Államok egymaga folytat háborút.

A 90-es évek világrendje

Évszázadok legbiztonságosabb időszaka volt Magyarország számára a Szovjetunió felbomlása utáni évektől az iraki háborúig tartó időszak. Fel kell mérni, hogy Magyarországnak érdeke-e egy olyan, ehhez képest új világrend részévé válni, amiről nem tudjuk, hogy biztonságosabb lesz-e, mint az előző, vagy mindent meg kell-e tennünk azért, hogy a NATO védelmi szövetségként ismét a biztonságot garantálja.

Magyarország biztonsága - a kormány tagjainak állításával ellentétben - nem növekszik, ha a háborús koalíció tagjai vagyunk, mert ha nagyobb lenne a biztonság, nem kellett volna megerősíteni az ezt garantáló szerveket. Az amerikai külügyminiszter és a világ szemében ugyanis a koalíció tagjai vagyunk - arra kellene sarkallni a kormányt, hogy ugyanúgy, mint Csehország, érje el, hogy lekerüljünk erről a listáról.

Orbán Viktor elmondta: a tiszta beszéd adhat biztonságot Magyarország és polgárai számára, és beszámolt arról, Martonyi Jánost felkérte arra, kezdjenek egy műhelyvitát arról, hogy milyen szereplehetőségei vannak Magyarországnak a most kialakulni látszó új világrendben. Ahhoz azonban a Fidesz ragaszkodni fog, hogy Magyarország szabad, független állam, amely az USA-val a NATO-n keresztül áll szövetségben. Nem szabad, hogy a 20. századból örökölt rossz reflexek és gondolkodásmód hatására döntsön a kormány az ország sorsáról. Aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a magas szintű katonai eszközök ellenére is rendkívül sok a polgári áldozata az iraki támadásoknak. Bagdad esetleges utcáról utcára történő ostromában pedig, mutatott rá Orbán Viktor, a korszerű fegyverek ellenére hagyományos harcok várhatóak.

Dolgozni kell azon, hogy az EU-csatlakozás vesztesei nyertesekké válhassanak

Az EU-csatlakozásról elmondta, a NATO-népszavazás alapján megjósolható, hogy alacsony részvétel mellett az igenek magas arányára lehet számítani. Az uniós belépés kapcsán azt hangsúlyozta, hogy szükség van olyan programok kidolgozására, amelyek a csatlakozás veszteseit az integráció győzteseivé tehetik. A kormány egy felmérésére hivatkozva megemlítette például, hogy a csatlakozást követően a mezőgazdaságból élőknek csupán tíz százaléka, azaz minden tizedik mezőgazdasági dolgozó kap majd támogatást. Mint mondta a kis és közepes vállalkozók tíz, tizenöt százaléka saját erőből nem lesz képes megfelelni az uniós elvárásoknak. A közúti fuvarozók 30-40 százaléka várhatóan alig tudja majd fenntartani a vállalkozását. Emlékeztetett, a polgári kormány ideje alatt 9 százalékról 6 százalékra csökkent a munkanélküliek száma, és a kedvező folyamatnak vége szakadt. Ehhez kapcsolódik majd a tönkremenő vállalkozások miatt növekvő munkanélküliség is. Bejelentette: éppen ezért felkérte Matolcsy György volt gazdasági minisztert, hogy munkatársaival közösen készítsenek olyan programokat, amelyek segítenek abban, hogy a csatlakozás vesztesei minél hamarabb nyertesekké válhassanak.

Párt marad, de több lesz annál

A Fidesz bővítéséről elmondta: 2002-ben mélyreható folyamatok indultak meg a társadalomban, amelyeknek az a lényege, hogy tömegek gondolják úgy: a közéletben nem négyévente szeretnének részt venni. A bővülés épp ezért egy olyan pártot céloz meg, amely a nemzet, a család és a polgár kulcsszavak mentén közéleti életről szól, és ilyen értelemben véve sokkal több egy hagyományos pártnál. Így létrejön a legnagyobb taglétszámmal, támogatottsággal rendelkező, legszervezettebb közéleti szervezet, amely párt marad, de több lesz annál.

Részeltekről szólva elmondta, hogy az új szervezetben a súlypont a 176 egyéni választókerületekre tevődik át, és bevezetik a párton belüli népszavazás intézményét is.

Közölte, hogy felkérte a párt körül dolgozó közéleti szereplőket, hogy április elején szervezzenek egy nagyszabású rendezvényt, ahol ők is megfogalmazzák javaslataikat a Fidesz átalakításával kapcsolatban.

A választmány zárt ülésén a Fidesz májusi kongresszusának összehívásáról esett szó.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek