Zöld út a csepeli helyi népszavazásnak
"A bíróság a helyi népszavazás kezdeményezéséhez szükséges aláírásgyűjtő ívek hitelesítését megtagadó határozatait megsemmisíti és új határozat hozatalára utasítja a helyi választási iroda vezetőjét." - így szól a Pesti Központi Kerületi Bíróság végzése a csepeli népszavazási kezdeményezésről.
Dátum: 2008-10-30 09:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=122987
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:35:53.453654, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint ismeretes, három kérdésben kezdeményeztünk helyi népszavazást még nyár elején, de az ezekhez kapcsolódó aláírásgyűjtő ívek hitelesítését - a csepeli MSZP nyomására - a helyi választási iroda vezetője megtagadta - írja közleményében Németh Szilárd, a csepeli Fidesz-KDNP frakcióvezetője.
Emlékeztetőül, kezdeményezésünk a Kis-Duna-part természeti környezetének és köztulajdonban tartásának megőrzésére, a Csepel SC sporttelepeinek kizárólag sportcélú fejlesztésére, illetve az MSZP-SZDSZ koalíció által bezárt csepeli Weiss Manfréd Kórház visszaszerzésére irányultak. Már akkor is határozott álláspontunk volt, hogy az általunk feltett kérdések jog- és szakszerűek, egyértelműen megválaszolhatóak és minden törvényes feltételnek megfelelnek.
Ezért nem fogadtuk el a hitelesítést megtagadó határozatokat, és ez ellen jogorvoslattal éltünk a bíróságon. Tudtuk, hogy az elutasító döntés mögött kizárólag a Kis-Duna-part és a csepeli sporttelepek mohó megkaparintása, és a volt kórházunk privatizációjának előkészítése zajlik. Számunkra ezekben a kérdésekben a helyi népszavazás utolsó lehetőség volt arra, hogy a csepeli emberek az előző évtizedekben felépített és megbecsült értékeiket megtarthassák, vagy visszaszerezhessék.
A bíróság jogorvoslati beadványainkat egyesítette, azokat egy eljárásban bírálta el, és valamennyi kifogásunkat megalapozottnak és jogszerűnek ítélte. Álláspontjuk szerint egyik kérdés sem tartozik a feltenni tiltott kérdések közé, valamennyi a helyi önkormányzat képviselő-testületének hatáskörében van, illetve az azokra adott állampolgári válaszok igennel vagy nemmel egyértelműen eldönthetők.
A bíróság indokolásában például a következőeket állapítja meg a Csepel SC ingatlanjairól feltett kérdéssel kapcsolatban: "aki arra igennel válaszol, az arról dönt, hogy a Csepel SC tulajdonában lévő ingatlanokra olyan kerületi szabályozási terv készül, ami kizárólag sportcélú fejlesztéseket enged, aki nemmel szavaz, támogat más jellegű (kereskedelmi, szórakoztató, lakópark, stb.) fejlesztéseket is."
A Pesti Központi Kerületi Bíróság döntésével ízzé-porrá zúzta a népszavazást megakadályozni kívánó erők jog- és szakszerűtlen érveit.
Felszólítjuk Tóth Mihály polgármester urat, a helyi MSZP elnökét, hogy ne gyakoroljanak politikai nyomást a helyi népszavazás kérdéseiben, és a bíróság döntésének megfelelően, engedjenek szabad utat annak, hogy e fontos kérdésekben a csepeli emberek dönthessenek.
Felkérjük továbbá Polgármester utat és a helyi MSZP frakciót, hogy támogassák a népszavazás mielőbbi kiírását, illetve annak döntéséig függesszenek fel minden, a Kis-Duna-parttal, a Csepel SC ingatlanjaival és a csepeli Weiss Manfréd Kórházzal kapcsolatos kerületi döntést - fogalmaz a frakcióvezető.