Több bérlakásra van szükség
Harrach Péter szerint a bérlakásépítés az esélyteremtés egyik eszköze. A szociális és családügyi miniszter a Fidesz keddi, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy másfél év alatt 7 ezer 27 bérlakás épült, és a következő esztendőkben évente 10 ezret szeretnének építeni, így a következő ciklus végéig ki lehetne elégíteni a jelenlegi igényeket.
Dátum: 2002-03-05 13:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=601
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:19:46.196445, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Selmeczi Gabriella képviselő arról szólt, hogy nem volt még olyan kormánya Magyarországnak, amely állami eszközökkel támogatta volna a használt lakások vásárlását.
Emlékeztetett: erre a kabinet döntése alapján hétfőtől lehetőség van, a hitelkamat, a kezelési költséggel együtt maximum hat százalék lehet. Véleménye szerint ezzel sikerült lefedni az otthonteremtés támogatásának teljes vertikumát.
A kabinet tervei közül kiemelte, hogy a 2006-ig tartó időszakban jelentősen emelik majd a gyermekek után járó szociálpolitikai támogatások összegét: egy gyermek után egy, két gyermek után kettő, három gyermek után pedig hárommillió forintos kedvezményt lehet majd igénybe venni.
Azt is nagy eredménynek nevezte, hogy nem csak a használt lakások megvásárlásához, hanem felújításukhoz és korszerűsítésükhöz is lehet hitelt felvenni.
Babák Mihály képviselő azt emelte ki, hogy a bérlakás-építési program a helyi gazdaságra is élénkítő hatással van.