Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Félmilliárd forintos gazdaságélénkítő csomag Mórahalmon

Félmilliárd forintos gazdaságélénkítő csomagot állított össze a mórahalmi önkormányzat a Homokhátságon működő mezőgazdasági és az agráriumhoz kapcsolódó cégeknek - közölte Nógrádi Zoltán polgármester csütörtökön az MTI-vel.


Dátum: 2008-10-30 17:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=123028
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:36:05.706443, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A globális pénzügyi válság egyre inkább reálgazdasági válsággá válik, a legnagyobb veszély pedig a vállalkozásokat és a munkavállalókat fenyegeti - mondta a politikus.

Ezért döntött úgy a mórahalmi önkormányzat, hogy a homokháti térségben működő cégek stabilitása és a munkahelyek megőrzése érdekében félmilliárd forintos gazdaságélénkítő csomagot állít össze. Ezt az tette lehetővé, hogy a településen működő agrár-ipari park bizonyos területeinek értékesítéséből jelentősebb forrásokhoz jutott a kisváros, amelyet uniós támogatású fejlesztések önerejére tartalékolt - tudatta a polgármester.

A csomagból 250 millió forintot gyorshitelként vehetnek igénybe a térségben működő vállalkozások. A mindenkori jegybanki alapkamattal megegyezően kamatozó kölcsönt egy esztendő múlva kell visszafizetniük a cégeknek. Az önkormányzat további 250 millió forint erejéig pedig garanciavállalással segíti a vállalkozásokat - ismertette a gazdaságélénkítő csomag részleteit Nógrádi Zoltán.

Hozzátette: a térségben működő mezőgazdasági és agráripari cégek, a nekik beszállító családi gazdaságokkal együtt mintegy tízezer embert foglalkoztatnak.

A polgármester hangsúlyozta, a cégeket segítő lépésekhez semmilyen megszorító intézkedést nem kellett bevezetni a településen.

Kapcsolódó elemek