Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fónagy: "Már a tetőt is eladják a fejünk fölül"

Az MSZP-SZDSZ-képviselők szavazataival elfogadta a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön az önkormányzat vagyonrendeletének módosítását. Fónagy János elmondta: a Főgáz-privatizáció kapcsán már messze nem a családi ezüst eladásáról, hanem arról van szó, hogy "már a tetőt is eladják a fejünk fölül".


Dátum: 2008-10-30 19:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=123032
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:36:06.893721, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Somlyódy Csaba és Tüttő Kata szocialista képviselők módosító javaslatát - amit szavazás nélkül befogadott az előterjesztést jegyző két főpolgármester-helyettes - a Fidesz-KDNP tagjai a Főgáz-privatizációt előkészítő, elősegítő lépésként értékelték.

Fónagy János (Fidesz) és Bagdy Gábor (KDNP) felhívta a figyelmet arra, hogy a Főgáz eladása esetén rontaná az eladási árat, ha továbbra is fennmaradna a cég közszolgáltatói besorolása. Fónagy János kitért arra is, hogy a Főgáz eladása ellentétes a nyugat-európai gyakorlattal, ahol a stratégiailag fontos közszolgáltató cégeket közösségi tulajdonban tartják. Az exminiszter szerint a Főgáz-privatizáció kapcsán már messze nem a családi ezüst eladásáról, hanem arról van szó, hogy "már a tetőt is eladják a fejünk fölül". A politikus úgy vélte, hogy a parlament által nemrég széles konszenzussal elfogadott lex Mol törvényhez hasonló eljárásra, a stratégiai vállalatok köztulajdonban tartásáról kellene határozni fővárosi szinten is, ahelyett, hogy ilyen fontos cég eladását szorgalmazzák.

Tarlós István Fidesz-frakcióvezető megjegyezte, hogy nem véletlenül került a szocialista módosító indítvány a közgyűlés elé. "Ismerjük már ezeket a módszereket a Fővárosi Közgyűlés működésében" - jegyezte meg. Utalva arra, hogy a fővárosi önkormányzatnak nem az az egyetlen, elsődleges feladata, hogy piaci törekvéseket segítsen kielégíteni. Kijelentette: ha a városvezetés néhány szavazattal eladja novemberben a Főgázt, "akkor olyat vesz a nyakába, amit nem biztos, hogy a nyakába kellene venni".

Kapcsolódó elemek