Az időtálló szocializmus
Dátum: 2008-10-31 08:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=123050
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:36:12.283414, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mit is mondott Lendvai Ildikó a válság kínos perceiben?
Apáti-Tóth Kata megkérdezte tőle: kedves frakcióvezető asszony, annak, hogy hat év alatt tönkretették az országot (nem ilyen csúnyán fogalmazott), lesznek politikai következményei?
Nos, a válasz igazán pedáns volt: Lendvai közölte, hogy a politikai következmény megtörtént, hiszen a miniszterelnök a válság kialakulásában szerepet játszó négy ok között megemlítette, hogy az egyiket a szocialista kormányzat néhány elhibázott gazdaságpolitikai lépése idézte elő.
(...)
De Apáti-Tóth Kata nem átallott újra merni kérdezni: valóban nem kívánnak magukra nézve politikai következtetéseket levonni?
S ekkor jött a válasz, ami megint mindenkire megnyugtatóan hathatott, ugyanis Lendvai közölte: dehogynem, nagyon is! Innentől kezdve lemondanak a népszerűség-hajhászó intézkedésekről, helyette kíméletlenül megsarcolják a bérből és fizetésből élőket, azaz innentől - egy ideig - már nem a mindenáron való szavazatszerzés és népszerűség-növelés a céljuk. (Addig, tegyük hozzá, amíg az IMF, cserébe a segélyért, elvárja és követeli az ehhez hasonló lépéseket.)