Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Amerikai osztagok vadásznak az iraki rezsim vezetőire

Amerikai titkos osztagok vadásznak Irak városaiban Szaddám Huszein belső körének tagjaira, így a Baasz Párt vezetőire és az iraki elnök testőrségét adó Különleges Köztársasági Gárda parancsnokaira.


Dátum: 2003-03-29 18:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8778
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:09:57.322237, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A The Washington Post szombati számának értesülése szerint a kommandókat a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) félkatonai egységeinek és a fegyveres erők különleges műveleti csoportjainak a tagjaiból állították össze. Az osztagokban vannak mesterlövészek és robbantási szakértők is, a legkorszerűbb fegyverekkel és műholdas távközlési eszközökkel vannak felszerelve és szinte valós idejű információval vezetik őket a célszemélyek tartózkodási helyéhez. A kommandók legalább egy hete tevékenykednek Irakban és a rezsim jó néhány emberével végeztek már. A televíziókban hallható bagdadi robbanások közül nem mindegyik légitámadás következménye - mondta sokat sejtetően a lap egyik forrása.

A CIA nem volt hajlandó kommentálni a lap értesülését, a Pentagon szóvivője, Victoria Clarke pedig csak annyit mondott, hogy "különleges erőink vannak az ország északi, nyugati és déli részében."

A szárazföldi műveletek nem várt nehézségei, a fidáíjín milicisták gerillataktikája láttán erőteljes nyomás nehezedik a CIA és a Pentagon különleges osztagaira, hogy lőjék ki a Szaddám Huszein leterítésére szánt "ezüstgolyót". A diktátor kiiktatásával összeomlana a rezsim és lehetővé válna a katonai műveletek gyors befejezése.

Különleges CIA-egységek és műveleti erők szervezik északon a törzsi csoportokat a rezsim elleni támadásra, és ugyancsak különleges osztagok vadásznak tömegpusztító fegyverek és rakétaindító állások után.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek