Az EU támogatja a kongói rendezést
Az unió külügyi főmegbízottja, Javier Solana elmondta: az Európai Unió minden (diplomáciai vagy katonai) lehetőséget megvizsgál a Kongói Demokratikus Köztársaságban kialakult krízishelyzet megoldása érdekében.
Dátum: 2008-10-31 11:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=123063
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:36:16.312126, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kongó keleti részén a napokban heves harcok törtek ki a lázadó miliciák és a kormányerők között. A közép-afrikai ország keleti részén a kormányerők és a lázadók összecsapásai miatt napról napra romlik a helyzet, Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár arra figyelmeztetett, hogy a terjedő erőszak humanitárius katasztrófát idézhet elő és tragikus következményekkel járhat az egész térségre nézve.
Ban Ki Mun ENSZ főtitkár korábban az EU diplomáciai támogatását kérte a jelenleg az országban zajló MONUC elnevezésű katonai ENSZ misszióhoz. Ennek célja, hogy a lázadókat megakadályozzák abban, hogy az érintett Észak-Kivu tartomány fővárosát, Gomát elfoglalják.
Korábban a francia elnökség egy 1 500 fős katonai misszió telepítését helyezte kilátásba, ezzel kapcsolatban azonban megosztottak a tagállamok. Solana megerősítette: minden lehetséges támogatási lehetőséget megvizsgál az unió, szóvivője ugyanakkor korábban elmondta: elsősorban diplomáciai, és nem katonai segítségre látnak esélyt.
Eközben az országba érkezett a humanitárius segélyezésért felelős uniós biztos, Louis Michel, hogy felmérje, mekkora segítségre van szüksége a konfliktus sújtotta országnak.