Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szerbia jövőre uniós tagjelölt lehet

Meghatározott feltételek teljesítése mellett Szerbia 2009-ben elnyeri a tagjelölti státust az Európai Unióban.


Dátum: 2008-10-31 11:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=123073
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:36:19.347405, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Európai Bizottság jelentése, amely megnyitja a kaput a szerbiai integráció előtt, bírálatokat is tartalmaz, de részletezi a feltételeket is. A jelentéssel Olli Rehn bővítési biztos korábbi kijelentése, hogy Szerbia jövőre az EU tagjelöltje lehet, az Európai Bizottság hivatalos álláspontjává vált.

"Szerbia az elnök- és parlamenti választások után megerősítette ragaszkodását az európai jövőhöz. A háborús bűnökkel vádolt, volt boszniai szerb elnök, Radovan Karadzsics letartóztatása és igazságszolgáltatás elé állítása nagy lépés Szerbiának a hágai törvényszékkel való teljes együttműködés felé" - olvasható a jelentésben.

Az okmány azonban bírálatokat is tartalmaz, főleg a 2008-ban lelassult reformok miatt. A legnagyobb kihívásnak az igazságügyi reformot, a korrupció fölszámolását és a szervezett bűnözés elleni harcot nevezi meg. Ezeknek a kihívásoknak a leküzdése, valamint a hágai törvényszékkel való teljes együttműködés az alapvető feltétele annak, hogy Szerbia már jövőre elnyerje az uniós tagjelölt státust.

Kapcsolódó elemek