Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az iraki vezetés biztos a győzelemben

Az iraki vezetés biztos abban, hogy az ország hadserege vereséget mér az amerikai és a brit erőkre - hangzott el az iraki vezetés tanácskozásán, amelyen Szaddám Huszein államfő elnökölt.


Dátum: 2003-03-30 09:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8780
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:09:57.923946, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szombaton tartott tanácskozáson jelen volt az iraki kormány több tagja és részt vettek Szaddám legfőbb tanácsadói.

Az iraki televízió filmjében látható államfő és a bemondó szerint a tanácskozásról szombaton készült a felvétel. Ezt független források nem erősítették meg. Az eseményen jelen volt Taha Jaszin Ramadan alelnök, Tárik Aziz miniszterelnök-helyettes, Kuszaj, az államfő kisebbik fia, az iraki elit egységek parancsnoka. Szaddám Huszeint, akit az amerikaiak március 20-án meg akartak ölni, időközben többször mutatta a televízióban, kétszer beszédet is mondott.

A televízió beszámolója szerint a tanácskozáson jelen lévő vezető politikusok teljesen egyetértettek abban, hogy az amerikai és a brit erőkre vereség vár Irakban.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek