"Gyenesei István nyilván látta lányát a plakáton"
Dátum: 2008-10-31 14:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=123097
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:36:26.491134, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Gyenesei István vezette Önkormányzati Minisztérium fennhatósága alá tartozó Magyar Turizmus Zrt. legújabb plakátjára a tárcavezető öttusázó lányának képe került. A társaság vezérigazgatója nem tartja etikátlannak, hogy többek között Gyenesei Leilával reklámozzák a vizek évét; mondván: azért választották ki a miniszter lányát, mert az egyik bulvárlap olvasói őt választották a legszebb magyar női olimpikonnak.
A Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója szerint nem etikátlan, hogy a Gyenesei István vezette Önkormányzati Minisztérium fennhatósága alá tartozó társaság plakátján a tárcavezető lánya, az öttusázó Gyenesei Leila is szerepel.
Róna Iván az InfoRádiónak elmondta: a vizek évét népszerűsítő kampány részeként tavasszal a vízilabda-válogatott tagjai kerültek a plakátokra, és a cég úgy döntött, hogy a pekingi ötkarikás játékok után szép olimpikon lányokkal népszerűsíti a rendezvényeket. Így került a plakátra Janics Natasa kajakozó, Horváth Patrícia vízilabdázó és Barta Nóra műugró mellett Gyenesei Leila öttusázó.
A vezérigazgató azzal indokolta, hogy a miniszter lánya is a plakátra került, hogy a legnagyobb példányszámú bulvárlap Gyenesei Leilát választotta a legszebb olimpikonnak.
Az önkormányzati miniszter tud a kampányról, mert a Magyar Turizmus Zrt. marketingtervét mindig egyezteti a tárcával, amely a felügyeleti szerve - hangsúlyozta Róna Iván. Hozzátette: Gyenesei István nyilván látta lányát a plakáton, és biztos büszke is volt rá.