Gyertyagyújtással búcsúztak az egri kórháztól
Pénteken éjjel gyertyagyújtással búcsúztatták egykori munkahelyüket azok az orvosok és nővérek, akik nem kötöttek szerződést az egri Markhot Ferenc Kórház új üzemeltetőjével a HospInvest Zrt.-vel. A Heves megyei közgyűlés pénteki ülésén döntött végleg arról, hogy a magáncég átveheti a kórház működtetését. Az éjszakába nyúló demonstráción több száz szimpatizáns vett részt.
Dátum: 2008-11-01 10:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=123120
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:36:33.488851, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A résztvevők fájlalták, hogy bár a kórház területén belül szerették volna megtartani a megemlékezést, de a HospInvest már nem engedte be őket az intézmény területére.
- Úgy érzem kicsit mindannyian belehaltunk a harcba - hangsúlyozta Hegyaljai Judit, az EDDSZ helyi elnöke. Felszólalásában megköszönte azt az egyéves harcot, amellyel szerették volna a megyei önkormányzat tulajdonában tartani a kórházat. Reményét fejezte ki, hogy egyszer még sikerül visszaszerezniük az intézményt. Ezután a 3-4 száz megemlékező gyertyát és virágot helyezett el a kórház kerítésére.
A minaret szomszédságában tartott megemlékezésen felszólalt Morvai Krisztina, a Jobbik európai parlamenti listavezetője, és Vona Gábor, a Jobbik elnöke is. Ekkorra már mintegy 100-150-en maradtak a téren. Morvai Krisztina többek között hangsúlyozta: idegen kézre kerül Magyarország, így annak egészségügyi intézményei is. Elérkezettnek látta az időt arra, hogy az emberek az egri kórházvédőkhöz hasonlóan kimondják: "elég volt".
A "kórházvédőkkel" szolidaritását fejezte ki Vona Gábor, a Jobbik elnöke is. A háromórás megemlékezést követően békésen vonultak el az emberek. A megemlékezést egyébként több mint száz rendőr biztosította.