Tragikus helyzetbe kerültek a lakótelepen élők
Az energiaárak folyamatos növekedése mellett a kompenzációkra szánt támogatások csökkenését tapasztaljuk, és ezek az intézkedések a panellakásban élőket tragikus helyzetbe hozzák - fogalmazott szombaton újságírók előtt László Tamás.
Dátum: 2008-11-01 11:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=123124
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:36:34.672392, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
László Tamás elsőként arra hívta fel a figyelmet, hogy a különböző problémák és visszás helyzetek miatt 2-3 naponta kell a távfűtéssel és a lakótelepeken élők helyzetével sajtótájékoztatón foglalkozni. Mint fogalmazott, ezúttal az ismételt áremelés adta az apropót. Ismeretes, november 1-jétől 9,2 százalékkal drágul a távhő ára, ami egy 52 négyzetméteres lakás esetén havi 1400 forint, éves szinten közel 15 ezer forint plusz kiadást jelent. A fideszes politikus hozzátette: idén összességében 25 százalékkal emelkedett a távfűtés ára, miközben a Gazprom jelenleg a gázár csökkentéséről beszél.
Ez az intézkedés a lakótelepen élőket, azaz zömmel a nyugdíjasokat és a csonkacsaládokat sújtja leginkább, akik teljesen képtelenek a védekezésre - jelentette ki László Tamás, kiemelve: egy családi ház esetén négyzetméterenként 2000 forintért, míg egy panelben 6500 forintért fűtenek az emberek, és ezen utóbbiban esély sincsen a szabályozásra. Ezzel kapcsolatosan rámutatott arra is, hogy a panelprogram és az ÖKO-program semmilyen számottevő előrelépést nem eredményezett, és az eseti támogatások sem tudnak érdemben javítani a lakótelepen élők helyzetén.
Az energiaárak folyamatos növekedése mellett a kompenzációkra szánt támogatások csökkenését tapasztaljuk - szögezte le a fideszes honatya, aki a részletekről szólva elmondta, 2006-ban még 208 milliárd forint szerepelt a költségvetésben, 2007-ben 112 milliárd volt, 2008-ban 82 milliárd, és jövőre már csak 62,7 milliárd lesz. László kitért Szanyi Tibor napokban tett kijelentésére is, mely szerint csökkenteni kell a távhő árát. Eddig miért nem mondta? Miért nem szólította fel a cégeket erre 2003-ban, 2004-ben, 2005-ban, 2006-ban vagy 2007-ben? - tette fel kérdését a politikus. Hozzáfűzte azt is, 1989 óta a 63-szorosára emelkedett a távhő díja, és míg 2002-ben a nyugdíjasok bevételeinek 20-25 százalékát tette ki a rezsi, ez a mérték jelenleg eléri az 50-70 százalékot.
A mostani távhődíj emelés, és az ezzel párhuzamos látható tendenciák, megszorítások megkeserítik a panellakásokban élők életét, a kormány azonban képtelen arra, hogy megvédje őket a sorozatos áremelésektől és megszorításoktól - fogalmazott László Tamás, hozzátéve: összesen 116,5 milliárd forintot spórolnak a nyugdíjakon a különböző megszorító intézkedéseknek köszönhetően.
A fideszes országgyűlési képviselő újságírói kérdésre reagálva elmondta, azonnali megoldásra van szükség, melyet a Fidesz által már korábban és többszörösen benyújtott Áfa-csökkentési javaslat tudna megteremteni.