Lesz-e Magyarország elnök?
Magyarország 2011. első félévében látja el az Európai Unió elnökségi feladatait - fogalmaz a Jobbklikken Navracsics Tibor. A bejegyzést szó szerint közüljük.
Dátum: 2008-11-01 12:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=123128
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:36:35.902741, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A jelenlegi belpolitikai helyzetben, a sok-sok bizonytalansági tényező mellett egy valami egészen biztos: akkor már új kormánya lesz az országnak. Az elnökséggel járó feladatok azonban nem csak két és fél múlva - az elnökség átvételével - kezdődnek. Minden ország számára - különösen, ha először látja el ezt az óriási feladatot - már évekkel előbb meg kell kezdődnie a felkészülésnek.
Az Európai Unió elnökeként Magyarország fél évig több száz értekezletnek ad majd otthont. Lesz közöttük csúcsértekezlet, miniszteri értekezletek, szakértői összejövetelek: mindegyiken a huszonhét tagállam és a közösségi intézmények delegációi vesznek részt. A résztvevők mozgatásához, ellátásához, elhelyezéséhez óriási infrastruktúra kell. Elengedhetetlen a tömegközlekedés fejlesztése - hol lesz akkor még a négyes metró? -, a lezárások miatt kerülőutak kijelölése; idegen nyelveket beszélő szakemberek és segítők felkészítése, és még számtalan más feladat elvégzése.
Mivel nem tudjuk, hogy ki lesz akkor kormányon, a siker érdekében elengedhetetlen a politikai erők együttműködése. E felismerés jegyében kezdeményeztük tavaly novemberben egy konszenzusos felkészülési folyamat elindítását. Az ennek intézményi keretéül szolgáló ötpárti munkacsoport létrejött, kezdettől fogva nyilvánvaló volt azonban, hogy a kormány nem különösebben lelkes - sőt, ahol lehet, igyekszik hátráltatni a konszenzus kialakulását.
Eltelt egy év, és a kormány továbbra sem igényli a pártokkal való együttműködést. A legtöbb esetben megkerüli az előzetes egyeztetést még azokban a kérdésekben is, ahol a munkacsoport statútuma kötelességként írja elő számára. A felkészülési folyamat súlyos késésben van, az egyeztetés hiánya miatt erősödik a bizalmatlanság érzése.
Kit érdekel ez ma, a pénzügyi válság kellős közepén? - kérdezhetik. Lehet, hogy senkit. Pedig mindannyiunkat kellene, hogy érdekeljen. Hiszen ez a kormány még az EU-elnökségnél jóval kisebb koordinációt igénylő feladatokat sem tudta megoldani; joggal aggódunk a felkészülés jelenlegi késedelme miatt is. Másrészt, ha már most sincs meg a konszenzus igénye, mi lesz, amikor élesbe fordul a helyzet?
Elvégre - mint arról mostanában értesülhettünk - Csehországot azért tartják alkalmatlannak az elnökségi feladatok ellátására, mert nincs belpolitikai konszenzus ebben a kérdésben. A kormány eddigi stratégiája mintha arra engedne következtetni, hogy ők sem akarnak konszenzust. Pedig most tényleg nagy a tét. Egy égés 2011-ben - akárki is lesz kormányon - az egész ország égése lesz. Most még meg lehetne előzni.